Hazai pályán legyőzte az előző szezon döntősét az RB Leipzig a Bajnokok Ligájában, így tavasszal az Európa-ligában folytatja. A gólszerző Szoboszlai Dominik nyilatkozott a meccs után.

„Azt kérdezzük magunktól, miért nem tudunk mindig így játszani. Meg akartuk mutatni, hogy ez az igazi arcunk, és nem az, amit ebben a szezonban eddig mutattunk. Ilyen kaliberű ellenfél ellen már jól és rosszul is játszottunk, ilyen a futball”

– mondta Szoboszlai, majd a góljáról is beszélt.

„Már az elején láttam, hogy Stones és Walker között érdemes lehet próbálkozni. A gólom is így született.”

Szoboszlai a PSG után a Manchester Citynek is gólt rúgott

A legnagyobbak ellen nagyon megy Szoboszlainak.

A Lipcse két győzelemmel, három vereséggel és egy döntetlennel zárta a BL-csoportkört a City és a PSG mögött, tavasszal az Európa-ligában folytatja. Szoboszlai Dominik négy meccsen lépett pályára, két gólt rúgott.

Tegnap történt még a BL-ben:

Egy csodagólt és egy szimplán csak nagy gólt is rúgott a Real Madrid a Bajnokok Ligájában

A Real Madrid megnyerte az Inter elleni csoportrangadót, és ezzel csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe.

Messi duplázott a BL-ben, megelőzte Pelét az örökranglistán

Lionel Messi teljesen más játékos a Bajnokok Ligájában, mint a francia bajnokságban.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.