A magyar futballista élete szezonját futja, de a csapatnak nem megy továbbra sem.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is! Foci-vb 2026
Kövesd velünk a vb legfontosabb pillanatait!

Szoboszlai Dominik újabb szabadrúgásgólt szerzett, amivel rekorder lett. A Tottenham ellen talált be Szoboszlai, de a Liverpool ismét pontokat veszített:

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Ismét szabadrúgásból talált be a Liverpool magyar kiválósága.

A meccs után viszonylag kritikusan beszélt Szoboszlai csapata teljesítményéről:

„Megint az utolsó pillanatban. Nem is tudom, hányadszor fordul elő ez már az idény során. Tényleg nem tudom, mit mondjak. Fel kell ébrednünk”

– fakadt ki a magyar középpályás.

„Úgy gondolom, az első félidőben kézben tartottuk a mérkőzést, a másodikban azonban nem úgy játszottunk, ahogy az elsőben, a kérdés, hogy miért”

– mondta Szoboszlai, aki szerint az ellenfél kevés helyzetet tudott kialakítani.

„Valószínűleg le fogunk ülni együtt, és bár ez a legnehezebb időszak, össze kell tartanunk”

– tette hozzá. Mint azt megjegyezte: még van idő megmutatni, mennyire szeretnék elérni a céljukat, már csak ezért is egységesnek kell maradniuk.

„Egymásért, a klubért kell küzdenünk, mert mindenki azt szeretné, hogy a következő idényben is a Bajnokok Ligájában játszhassunk.”

Ez is érdekelhet:

Szoboszlai Dominik már a nyolcadik legértékesebb futballistája a Premier League-nek

A Transfermarkt frissítette az adatait, Szoboszlai Dominik piaci értéke tovább nőtt.

(Fotó: Getty Images)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A meccsnézés utáni rendrakást erre az ügyes takarítógépre bíztuk

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

A Hold körüli infrastruktúra egyik alapkövét rakhatja le egy magyar vállalat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szerinted melyik válogatott lesz a világbajnok?
31% Argentína
24% Franciaország
16% Spanyolország
7% Anglia
5% Brazília
18% Egy másik válogatott