Megvédte címét a Bajnokok Ligájában a Győr női kézilabda csapata, hetedszer nyerte meg a magyar csapat a BL-t.

Tizedik döntőjét játszotta a Bajnokok Ligájában a Győr, az előző kilencből négyet veszített el a magyar csapat, kettőt akkor, amikor Budapesten lépett pályára. Az Odense elleni örökmérleg kedvező volt magyar szempontból, a két csapat korábban 12 alkalommal játszott egymással, ebből tízszer a Győr nyert, egy döntetlen lett és mindössze egy Odense-győzelem volt. Az elődöntőben a Győr egy góllal győzte le az Esbjerg csapatát, míg az Odense két góllal nyert a Metz ellen.

Kiválóan indult a budapesti döntő a Győr szempontjából, a 8. percben már 7–2-re vezetett Per Johansson csapata, ezt követően már kiegyenlítettebb volt a meccs, de a magabiztos, ötgólos előny megmaradt a Győrnek a szünetre, a legeredményesebb győriek Brattset öt, Housheer és Nze Minko négy-négy góllal volt.

A második félidő első tíz percének végén továbbra is öt volt a különbség, a dánok azonban meccsben voltak, volt olyan periódusa a félidőnek, amikor három gólra csökkent a különbség.

Az Odense a legvégén emberhátrányban kétszer is betalált, feljött két gólra, de a Győr megőrzött két gólt az előnyéből, 29–27 lett a végeredmény.

A Győri Audi ETO KC legyőzte az Odensét a Bajnokok Ligája döntőjében, címet védett a magyar csapat, amely így már hétszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját.

Női kézilabda, Bajnokok Ligája-döntő

Győri Audi ETO KC–Odense 29–27 (20–15)

(Fotó: EHF)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nehéz ennél látványosabban lezárni egy meccset: egészpályás győztes gól az utolsó pillanatokban

Szürreális jelenetek után rúgta meg az év potyagólját a Fradi

Új Guinness-rekordot ért el az ultrafutó, aki 100 napon keresztül minden egyes nap lefutott 100 kilométert

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
22% Igen, de csalódás volt.
28% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés