Hatodik alkalommal nyerte meg az UEFA-kupát/Európa-ligát a Sevilla miután egy ötgólos meccsen legyőzte az Intert a döntőben.

Az Inter a 2010-es BL-döntő után pontosan tíz évvel később jutott újabb európai kupadöntőbe, ahol a sorozat specialistájával, az ötszörös győztes Sevillával találkozott.

Az első félidőben csak kapkodtuk a fejünket, annyira izgalmas és kiszámíthatatlan volt a meccs. Az Inter Lukaku tizenegyesgóljával került előnybe, miután a belga előbb birkózásban, majd futásban is legyőzte Diego Carlost, a megítélt tizenegyest meg magabiztosan berúgta:

A Sevillában ezúttal kezdett az elődöntő hőse, a holland Luuk De Jong, és ha már lehetőséget kapott, akkor fejelt is két gyönyörű gólt. Ezzel ő lett az első futballista, aki egy európai kupadöntőben legalább két fejes gólt szerzett.

Az elsőnél Navas adta a gólpasszt:

A másodiknál Banega:

A fejes gólok külön versenyében szépített, a nem fejes gólokat számolva meg egyenlített az Inter a 36. percben, Godín talált a kapuba. Az uruguayi védő egyébként csak a hatodik olyan futballista, aki BL- és El-döntőben is betalált:

A második félidő első fele közel sem volt annyira eseménydús, mint az első 45 perc, egy említésre méltó helyzet volt, de Lukaku Bonóba rúgta a ziccert. Majd a 74. percben egy szöglet után a Sevilla védője, Diego Carlos ollózott, a lövésébe Lukaku még épp úgy ért bele, hogy a belgáról az Inter kapujába pattant a labda:

Végül ez a gól döntött, az Inter a hajrában nem tudott már egyenlíteni.

A Sevilla a döntő előtti öt UEFA-kupa/Európa-liga győzelmével is már rekorder volt, a hatodik győzelemmel pedig még inkább megerősítette az első helyét a második számú európai kupasorozat örökranglistáján.

Európa-liga-döntő
Sevilla-Inter 3-2 (2-2)

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában