Összességében mindenki jól járt.

A lineális bokszvilágbajnok Tyson Fury a Deontay Wilder elleni visszavágójára készül, ami valószínűleg jövő februárban lesz. Az angol néhány hete egy a vártnál nehezebb meccset nyert, utána pedig úgy döntött, kipróbálja magát pankrátorként.

A legnagyobb pankrációszervezet, a WWE-nél mutatkozott be, néhány felvezető show után most megvolt az első meccse is. Ellenfele Braun Strowman volt, és annak ellenére is viszonylag jó meccset csináltak, hogy Fury azért közel sem profi pankrátor. Nem történt meglepetés, a meccs úgy alakult úgy rendezték meg, hogy Furyé lett a győzelem. Aki állítólag ezért a kis kitérőért 12 millió fontot kapott.

Összefoglaló:

Fury egyébként roppant szórakoztató karakter, a személyisége abszolút illik a pankrációhoz. És úgy tűnt, élvezi az új szerepkörét, így nem meglepő, hogy azt mondta, nem zárja ki, hogy a jövőben még lesz meccse a WWE-nél.

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Napokon belül új magazint indítunk, tarts velünk a nulladik pillanattól! November elején startol a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!
Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!
Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

 

(Fotó: Sky Sports)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában