Ahogy már írtuk, hiába jut be a Legia a BL-csoportkörbe, a magyar válogatott csatár mindenképp eligazol egy erősebb ligába. Jövő héten, a BL-visszavágó után már fix lesz, hova.

„Van egy konkrét, remek ajánlatom egy másik klubtól. Hogy elmegyek-e? A Dundalk elleni visszavágó után ez is eldől.”

– ezt Niko nyilatkozta a lengyel Canal+ csatornának a Dundalk elleni meccs után, ahol megint gólt lőtt.

A legia.sport.pl információ szerint a Hull City nagyjából négymillió eurót fizetne a csatárért, a baj az, hogy közben kiderült, a tigrisek 9 millió fontos ajánlatot tettek a Lorient kameruni csatáráért, Benjamin Moukandjóért. Szóval vagy két csatár kell nekik, vagy a kamerunin múlik, hogy Nikolics is érkezik-e.

A Hull-drukkerek 84 százaléka támogatja Niko leigazolását, ha ezen múlna, már mehetne is.

De akkor sincs gond, ha mégse, Filipovics Vladan, Nikolics menedzsere azt mondta, van még másik két abszolút konkrét ajánlat Európából. Mindegy honnan, mert Niko megállná a helyét. A BL-selejtezőben a Legia eddigi hat góljából ötöt ő szerzett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új világcsúcs maratonfutásban, ketten is áttörték a 2 órán belüli álomhatárt

Szörnyű hír a braziloknak, újabb alapember maradhat le sérülés miatt a világbajnokságról

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni