Ezt Jorge Valdano, az 1986-os világbajnok argentin csapat egyik fontos játékosa írta, aki áradozott egyet Modricról.
Valdano a Guardianban jelentkezik néha jegyzeteivel, legutóbb Luka Modricról zengett ódákat. A horvát válogatott középpályása az argentin szerint a maga nemében épp olyan zseni, mint Messi és Ronaldo, akik tele vannak díjakkal, ám a közeg miatt Modric sosem kap Aranylabdát.
„Amikor a labda elhagyja Modric lábát, olyan szépen folyik tovább a játék, mintha a futball lenne a legkönnyebb dolog a világon. Nem intenzitást, nem veszélyt ad a megmozduláshoz, hanem értelmet, letisztultságot, szándékot. Ezen a világbajnokságon úgy tűnik, összezsugorodtak a terek és mindenki, aki a labdához jut, hirtelen nagyon sietősre fogja, de
Modric végrehajtja a csodát: ad egy lélegzetvételnyi időt, sebességet, teret. Hirtelen megint ráébredünk, hogy tér és idő még mindig létezik a pályán, de ehhez kell egy olyan játékos, akinek megvan a tehetsége, hogy visszahozza ezt. Egy olyan játékos, aki nagybetűvel JÁTSSZA A FUTBALLT.”
Hogy ezek ellenére még sincs egyénileg a csúcson a horvát, az a felületesség miatt van.
„Modricnak nem célja a népszerűség-hajhászás, nem vág fel a stílusával a nézőknek. Szinte túlságosan is a futballra koncentrál, minden érzékével erre összpontosít.
Mivel az intelligencia nem olyan könnyen meglátható az átlagos futballrajongónak, ennek a képességnek alacsony a piaci értéke. Épp ezért Modric nem nyer Aranylabdát, ugyanúgy, ahogy Andrés Iniesta sem nyert az őt megelőző játékosgenerációból.
De ez nem az ő felelőssége:
ez mindannyiunk felelőssége, akik megengedtük, hogy a futballból olyan világ legyen, amelyben a külcsín fontosabb a tartalomnál.”
(via nso, fotó: FIFA World Cup Facebook)
