Fiatal légiós mellett tapasztalt magyarokat is szerződtet az Újpest, így hogy végre igazolhat.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is! Foci-vb 2026
Kövesd velünk a vb legfontosabb pillanatait!

Nem vehetett játékost az Újpest, ám lejárt az UEFA tiltása, így a nigériai fiatal után érkezett egy ős lila, Litauszki Róbert.

A középhátvéd 2004-től 2016-ig játszott Újpesten, 2010-ben kezdte el profi karrierjét, és hat évig lilában játszott, ám tavaly a lengyel Cracoviába igazolt kalandvágyból. Ott azonban nemigen játszott, ezért most visszatért.

Nehéz volt megélni, hogy ilyen helyzetbe kerültem, de végig próbáltam erős maradni. Tanultam a kint történtekből, a pozitívumokat leszűrtem, és örülök, hogy vége lett ennek a fejezetnek. Amikor tudatosult bennem, hogy milyen helyzetbe kerültem kint, a Cracoviában, azonnal váltani szerettem volna. A futball az ilyen, tavaly hoztam egy döntést a karrierem szempontjából, de az életben vannak olyan dolgok, amik nem mindig úgy sülnek el, ahogy szeretnénk. Mindenesetre a történtektől én csak erősebbnek érzem magam. Természetesen honvágyam is volt, hisz' ide köt minden Újpestre.

A védő mellett egy másik korábbi újpesti, Simon Krisztián is visszatérhet, a szélső ugyanis biztosan elhagyja az 1860 München, mivel az kiesett a Bundeliga 2-ből, no meg mert Simon alig játszott, csak 13 meccse van. A folyamatosan sérüléssel bajlódó támadó még csak 26 éves, praktikus új lökést adni a karrierjének.

(Fotó, forrás: ujpestfc.hu)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A meccsnézés utáni rendrakást erre az ügyes takarítógépre bíztuk

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

A Hold körüli infrastruktúra egyik alapkövét rakhatja le egy magyar vállalat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Neked mi a tuti tipped a kánikulára?
27% Extra sok folyadék=sör
13% Extra sok folyadék=nem sör
27% Klíma egész nap
33% Ha tehetem, nem mozdulok ki otthonról