Kicsit túltolhatta a whiskyt, de az sem kizárt, hogy kábszizgatott a mosdóban, más magyarázat nincs a különös viselkedésére. A mindig hűvös, távolságtartó és arrogáns menedzser olyan jeleneteket dobott össze a Man. United évzáró gáláján, amit még Stohl Buci is megirigyelne.

Azzal kezdte, hogy segítőjének, Ryan Giggsnek parasztlengőből nyomott le emberes tockost, amin remekül mulatott, aztán megkapta a mikrofont is, hogy mondjon rövid beszédet. Lett baj. És nem rövid. Tütükézett az öreg, ez a tippünk. Az egy dolog, hogy az ő arca mit sugároz, de sokkal árulkodóbb mindenki más reakciója.

Azért érzelmes is csempészett a monológba, így nyitott például: "A világ leghíresebb klubjánál dolgozhatok, de ez még nem jelenti azt, hogy nincsenek érzelmeim. Én is ember vagyok, így rosszul esett, mikor az előző csapataimnál a rossz szereplés után megtaláltak a szurkolók. Erre belépek az Old Traffordra, ahol felállva tapsolnak a pocsék kezdés ellenére is... Ekkor értettem meg, milyen csapat ez valójában."

De ez itt például elég rémisztő:

A reakciók sok mindent elárulnak, Giggs arca epik:

Aztán így zárta a nem rövid beszédet: "Jövőre ugyanitt... Ja, és csalódtam bennetek, ott a szaxofonos lány, aki csodásan játszik, tapsoljátok már meg!"

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Real Madrid és José Mourinho mindenben megegyezett, a portugál visszatér a Madridhoz

„Bocsássatok meg: fiatal voltam és hibáztam, amikor a Barcelonához mentem”

Felállva tapsolta utolsó meccsén a Barcelona közönsége a könnyeivel küszködő Lewandowskit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.