A Budapest Honvéd és a Magyar Futball Akadémia tulajdonosa, George F. Hemingway írta meg az nb1.hu-n futó blogjában a háttérinfókat, és így már mindent értünk.

Az elnök úr előtt egyébként le a kalappal, nem kezdte el magyarázni a magyarázhatatlan, vérciki 0–8-as eredményt, inkább leírta, hogy "az orosz csapat a játék minden aspektusában felülmúlt minket. Gyorsabbak, fizikailag jobban felkészültek, technikásabbak, elszántabbak voltak."

Az okok pedig röviden a következők, a teljesség igénye nélkül:

  • A Krasznodar tíz játékosa orosz válogatott.
  • Ivan Ignatyevet két hete tízmillió euróért vitték volna, de elutasította a Krasznodar, merthogy ő sokkal többet ér.
  • Krasznodar Oroszország egyetlen nemzetközi hírű akadémiája, büdzséje évi 10 millió plusz euró.

Ezen kívül még rengeteg számot felsorol a játékosok számáról, edzőkről, létesítményekről.

  • Aztán: „Őszinte meglepetés lenne számomra, ha nem a Krasznodar nyerné a 2017/18-as UEFA Youth League versenyét.

De a legsúlyosabb:

Véleménye szerint az a csapat, amely tegnap legyőzte a Honvédot, sikerrel mérkőzne meg akármelyik magyar felnőtt NB I-es csapattal. Akármelyikkel.

Szóval egy 19 évesekből álló gárda lenyomná a Videotont és a Fradit is, ami elég súlyos, és leginkább aggasztó. Mondjuk az oroszoknak nem, mert pár év múlva Európa legjobbjai lehetnek.

A meccset meg itt tudod végignézni és elemezni:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Itt van Szoboszlai Dominik összes szabadrúgásgólja a Premier League idei szezonjából

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
30% Igen, de nekem annyira nem adta.
34% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés