És a Real Madrid is rekordpénzt kapna.

Carlo Ancelotti és Vinícius Júnior rendíthetetlenül állítja, hogy a brazil szélső marad Madridban, ott akar sikeres lenni. Csakhogy épp ennyire lankadatlan az arab ostrom. Spanyol lapértesülések szerint a szaúdiak mindent bevetnek, hogy újabb topsztárral adjanak lökést a projektjüknek. Elsősorban persze pénzt. Nagyon sok pénzt.

Az AS úgy tudja, világrekordnyi eurómennyiséget ajánlottak fel a Real Madridnak, hogy elcsábuljanak:

a Real 300 milliót eurót kapna a szaúdiaktól, Vinícius Júnior pedig laza 200 milliót keresne évente.

Mivel ötéves szerződést ajánlottak az arabok – az al-Ahli a leginkább érdekelt klub –, így ez lehetne az első egymilliárd eurós szerződés a futballban, a művelet összköltsége pedig 1,3 milliárdra rúgna. És Vinícius még a szaúdi futball nagykövete is lenne a 2034-es világbajnokságig.

Lassan eljön az a pont, amikor erre már nem lehet nemet mondani. Pláne, hogy a 24 éves játékos szerződése 2027-ig szól, és szeptemberben elhalasztotta a hosszabbítási tárgyalásokat.

Ez is érdekelhet:

Fizikailag zaklatták a spanyol futballistafeleségeket Szaúd-Arábiában a Szuperkupa-elődöntő után

Szaúd-Arábia megkapta a 2034-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát, ami már akkor aggasztó hír volt, de most a spanyol Szuperkupa alátámasztotta, mennyire elhibázott döntés is ez.

(Fotó: Burak Akbulut/Anadolu via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Real Madrid és José Mourinho mindenben megegyezett, a portugál visszatér a Madridhoz

„Bocsássatok meg: fiatal voltam és hibáztam, amikor a Barcelonához mentem”

Felállva tapsolta utolsó meccsén a Barcelona közönsége a könnyeivel küszködő Lewandowskit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
71% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.