A Cavaliers, vagyis James Clevelandbe hozta régi játszótársát, Dwyane Wade-et.

Miután Kyrie "LaposFöld" Irving bejelentette az elveszített nagydöntő után, hogy neki elege van a Cavsból és Jamesből, menni akar, teljesen felbolydult Cleveland. Aztán sikerült elcserélni Bostonba, megszerezve többek között a liga legalacsonyabb játékosát, Isaiah Thomast, majd elkezdtek szivárogni a már lecsengett sztárok is, James cimborái, bajtársai. Majd az öregek lenyomják a Golden State-et.

Előbb a korábbi MVP, azóta csak sérült Derrick Rose, most meg Dwyane Wade egyezett meg a Cleveland Cavaliersszel – 1 évre a veterán minimumot (akárcsak Rose), tehát 2,3 millió dollárt kap Wade. Ez a maximum, amit a Cavs fel tudott neki ajánlani.

(Fotó: Sports Illustrated)

Jamesszel 2010 és 2014 között játszott együtt a Miami Heatben, a négy szezon alatt négyszer jutottak nagydöntőbe, kettőt meg is nyertek. Most három év után ismét a döntő és az aranygyűrű a céljuk, csak épp eközben elszaladtak az évek. Ez főleg Wade-en látszik, aki zseniális atléta volt, a legjobban egy egyező, betörő hátvéd, csak mára elfogyott kissé a teste hozzá.

És az sem segít, hogy Rose-nak ugyanezek a jellemzői és a tünetei, mellé egyik sem tud igazán jól védekezni, tehát, ha a Rose, Wade hátvédpárossal akarják megállítani a Curry, Thompson, Durant triót, akkor baj lesz. Eközben Isaiah Thomas január előtt nem játszhat – mellesleg ő is rossz védő. (És akkor még nem beszéltünk Love-ról, akinek meg most már tényleg több labda kellene.)

Ha most kellene tippelni, akkor a Cavs ezzel a lépéssel nem lett közelebb a döntőhöz, cserébe a Boston is leverheti Keleten.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve