Deontay Wilder és csapata jelezte, él a szerződésében található visszavágót biztosító opcióval.

Ami azt jelenti, hogy Tyson Fury a korábbi bajnok ellen fogja először megvédeni a WBC nehézsúlyú világbajnoki övét. A hírek szerint a trilógia harmadik meccse július 20-án jöhet, a helyszín ezúttal is Las Vegas lesz. A pénzelosztás 60-40 százalék lesz a bajnok Fury javára.

A két bunyós 2018 végén döntetlent bokszolt, néhány héttel ezelőtt a visszavágón azonban már nem volt kérdés, ki fog nyerni. Tyson Fury meggyőző fölénnyel verte Wildert:

Az amerikai később minden idők egyik legfurább magyarázatával állt elő, azt mondta, a bevonuló jelmeze volt túl nehéz, ezért veszített:

Wilder egészen meredek kifogással állt elő a Fury elleni veresége után

A WBC korábbi nehézsúlyú világbajnoka először beszélt a Tyson Fury elleni vasárnapi veresége óta.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.