Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke megszólalt Hosszú Katinka visszavonulása kapcsán. Ami azért az elmúlt évek harcai fényében kissé pikáns.

„A játékok közepén egy ilyen acsarkodó nyilatkozat a legnagyobb károkat tudja okozni az olimpiai csapatnak. Azt, hogy engem mindenféle üzenetben kritizál, nyelem, de már nem sokáig”

– ezt augusztusban mondta a MÚSZ elnöke Hosszú Katinka kritikája kapcsán, aki nyílt levélben alattomosnak és gerinctelennek nevezte a MÚSZ-vezetést, és felszólította a lemondásra.

A MÚSZ elnöke Hosszú Katinkának: Azt, hogy engem mindenféle üzenetben kritizál, nyelem, de már nem sokáig

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke reagált Hosszú Katinka olimpia alatt írt nyílt levelére.

Most pedig visszavonult a háromszoros olimpiai bajnok úszó és valahogy illett szépen elköszönni tőle. Így sikerült:

Hosszú Katinka neve egyet jelent az elhivatottsággal, a kitartással, a szenvedéllyel és az állandó megújulás képességével. Ő az a sportoló, aki generációkat inspirált, nemcsak itthon, hanem az egész világon. Fáradhatatlan munkájával és rendíthetetlen hitével bebizonyította, hogy a lehetetlen nem létezik

– írta a MÚSZ közösségi oldalán Wladár a 35 éves Hosszúról, akit Magyarország egyik legnagyobb sportolójának és a magyar úszósport legendájának nevezett. Kiemelte, hogy egy korszak lezárását jelenti Hosszú visszavonulása, mert az olimpiákon, a világ- és Európa-bajnokságokon 97 éremmel és számos világcsúccsal gazdagította Magyarországot és a világ úszósportját.

„Beceneve, az Iron Lady nemcsak elképesztő fizikai erőnlétének szólt, hanem annak a mentális stabilitásnak, koncentrációnak és küzdeni akarásnak, amelyről minden versenyszámban tanúbizonyságot tett. Hosszú Katinka a medencében sokak számára példaképpé vált. Ő több volt, mint egy kiemelkedő úszó: innovátor is. Megmutatta, hogy a kitartó munka és a professzionális szemléletmód képes új dimenzióba emelni az emberi teljesítményt. A saját útját járta, mert hitt önmagában, és a sikerei fényesen igazolták azt, amit mindig is tudtunk: Hosszú Katinka egyedülálló tehetség és rendkívüli személyiség.”

A MÚSZ elnöke zárásként köszönetet mondott a nevetéssel teli pillanatokért, a felejthetetlen hajrákért, a dobogóról, többnyire annak tetejéről küldött mosolygó pillantásokért. Mondhatnánk, hogy álszent, de ne rontsuk el ezt a megható pillanatot.

De ezt itt hagyjuk:

Hosszú Katinka kiállt Milák mellett, primitívnek nevezte Wladár kijelentését

A Magyar Úszószövetség elnökének megosztó, mit több merész kijelentésén Hosszú Katinka felháborodott.

(Fotó, forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés