A Villarreal elleni hazai vereség után Xavi bejelentette, távozik a Barcelonától.

A spanyol bajnokság 22. fordulójában hazai pályán 5–3-ra kikapott a Villarrealtól a Barcelona. A bajnoki címvédő hátránya így már tíz pont a Real Madrid mögött. A vereség után Xavi bejelentette, hogy június 30-tól már nem ő lesz a Barcelona edzője.

„Júniusban elhagyom a klubot. Elérkeztünk egy olyan fordulóponthoz ahonnan nincs visszaút. Culéként is ez a legjobb döntés. Beszéltem a klub vezetőségével is.

A klubnak változásra van szüksége, a távozásom minden fél számára a legjobb döntés. Én vagyok a leginkább felelős személy a történtekért, a játékosok most felszabadulhatnak. A döntésemmel nyugodtabb lesz a klub körül a hangulat, harcolhatunk a BL-indulásért, és végre ti, a sajtó is leszálltok rólam”

– mondta Xavi.

A klublegenda 2021 novemberében Koemant váltotta a Barcelona kispadján, az irányításával egy bajnoki címet és egy spanyol Szuperkupát nyert a Barca.

Ez is érdekelhet:

Sokkoló bréking: Jürgen Klopp elhagyja a Liverpoolt

Nehéz elképzelni a Liverpoolt Klopp nélkül, márpedig a német nyáron távozik.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés