Ehhez annyi kell, hogy mondjuk rúgj tíz gólt, és jó korban legyél.

Bobál Gergely, a ZTE csatára ezeket mind felmutatta, így a portugál élvonalba most visszajutó Nacionalban folytatja a pályafutását. Bobál a jövő héten érkezik meg Portugáliába.

A 24 éves támadó négyéves megállapodást köt C. Ronaldo szülővárosának csapatával, az átigazolásról Tóth János, Bobál menedzsere nyilatkozott a Borsnak:

„Egy hónapja kezdtem tárgyalni a Nacionallal. Óriási az öröm Funchal városában, mivel az együttes most került vissza az élvonalba. Gergő a legjobbkor, 24 évesen jött el a magyar bajnokságból, Ronaldo szülővárosában korlátlan lehetőségek várják. Remélem, vevő az intelmeimre, ahogy azt a korábbi wolfsburgi kölcsönjátéka idején is tette.”

Azért nem mindennel volt elégedett a menedzser:

Ha az utolsó három fordulóban nem játszik gyengébben, 20 találattal most ő az NB I gólkirálya. Mivel a ZTE-nél többen rárajtoltak a címre, néhányan önző módon futballoztak. Pedig például a PSG-ben Neymar mindig továbbpasszolja a labdát Kylian Mbappénak, ha a világbajnok jobb helyzetben van.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
22% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.