EPO, tesztoszteron, vérdopping, fenyegetés és zsarolás – Lance Armstrong és az országúti kerékpársport bukása.
Régóta hömpölyög már az ocsmány, bűzös, döglődő halakkal teli doppingfolyam az országúti kerékpárban, most azonban úgy tűnik, mindent és mindenkit magával ragad, elsodor. A legnagyobb hal akadt véglegesen a horogra, ami magával ránthatja az egész képmutató brigádot, a teljes sportágat kifordíthatja medréből.
USADA-jelentés
„Minden ember életében eljön az az idő, amikor ki kell mondania: ami sok, az sok! Számomra most jött el. Küzdenem kellett azon vádak ellen, hogy csaltam, és igazságtalan előnyre szert téve nyertem el 1999 óta a hét Tourt” – olvashattuk augusztusban a hétszeres Tour de France-győztes amerikai kerékpáros honlapján.
Azóta pedig újabb és újabb dokumentumok, terhelő vallomások kerültek elő, a USADA, vagyis az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége a múlt héten adta át a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnek (UCI) a bizonyítékokat, hogy majd a UCI saját hatáskörben dönthessen a bringás sorsáról.
A közel ezeroldalas paksaméta számlákat, e-maileket, pénzügyi kimutatásokat, kutatási adatokat és teszteredményeket tartalmaz a laboratóriumokat éveken keresztül sikeresen kijátszó US Postal-eljárásokról. A UCI konkrét bizonyítékokat várt a USADA-tól, hogy saját hatáskörben döntsön Lance Armstrong eltiltásáról és címeinek elvételéről. Megkapta.
Armstrong, a keresztapa
Az ügynökség jelentése szerint „Lance Armstrong és egykori kerékpáros klubja, a US Postal a sporttörténelem legkifinomultabb, legprofesszionálisabb és mostanáig a legsikeresebb doppingprogramját fejlesztette ki” A határozat végkövetkeztetése, hogy Armstrong mindegyik francia körversenyen aratott győzelméhez teljesítménynövelő szert használt. Mivel tökéletesen kifinomult módszerekkel és nagyon komoly, kiterjedt háttércsapattal dolgozott, kimondható, hogy gyakorlatilag egy dopping-bűnszervezetet tervezett meg és mozgatott. Pláne, ha azt is hozzátesszük, hogy vallomások szerint Armstrong azokat a csapattársakat, akik nem használták a cuccokat, megfenyítette, hogy kipenderíti az istállóból, de akár az egész pályafutásukat tönkreteszi.
Mindez persze nem egy partizánakció volt a texasi menő részéről, tökéletes összhangban és harmóniában működött együtt a US Postal csapatfőnökével, Johann Bruyneellel, és az ördögien mesteri kémikussal, Michele Ferrari doktorral. Apropó, US Postal: az Amerikai Posta pénzelte a csapatot, tehát egy állami cég állt az egész mögött. Felmerül a kérdés, vajon tudtak-e és mennyit erről az egész mocskos hálózatról.
Támogatta a UCI-t
A UCI elismerte, hogy Lance Armstrong 100 ezer dollárral támogatta a szövetséget 2002-ben, de azt határozottan tagadják, hogy bármit is tudtak volna sötét, viselt dolgairól. Akkoriban a szövetség a lausanne-i laboratóriumban elemeztette a vért, és jól jött nekik az adomány. Gyanús szálak szövődtek tehát a labor és Armstrong között, sőt Hamilton és Landis eskü alatt vallotta, hogy Lance hencegett nekik arról, hogy kvázi megkente a laboratóriumot a szövetségen keresztül.
A kerékpárosként már visszavonult Armstrong egészen nyárig mindenkit beperelt, aki doppingolással megvádolta. Amint azonban polgári bíróság elé került az ügye, elállt a perelgetéstől, és beletörődött, hogy a USADA megfossza minden eredményétől 1998. augusztus elsejétől kezdve. A bíróságon ugyanis már neki kellett volna bizonyítania ártatlanságát, ha viszont ezt nem sikerül hitelesen tálalni, hamis vallomásért szabadságvesztéssel is sújthatták volna, ha bíróság előtt támadja meg az őt ért vádakat. Ekkor nyilatkozta azt, hogy belefáradt az állandó védekezésbe.
Terhelő vallomások
Persze Armstrongnak nem sok ütőkártyája maradt, mert a korábbi gyakorlattal ellentétben – merthogy az volt a jellemző a sportolókra, de főleg a kerékpárosokra, hogy bevédték egymás hátát, összezártak, nem mutogattak ujjal – most egyre-másra vallanak a korábbi csapattársak. A főnök és egyben maguk ellen is. A tanúk elmondása szerint EPO-t használt, valamint tesztoszteront, növekedési hormont és kortizont is szedett.
Armstrong a félelméről
„Két dologtól félek. Az egyik a sérülés. De amitől még jobban félek, az az, hogy veszítek.„ (Playboy, 2005)
„Ugyanúgy megkapott mindent, mint mi. EPO, tesztoszteron, vértranszfúzió. Láttam az EPO-t a hűtőjében, mint ahogyan azt is többször, ahogyan beinjekciózza magába. Én is így tettem megannyiszor„ – nyilatkozta George Hincapie, aki Armstrong mind a hét Tour-győzelménél a segítője volt.
Floyd Landis is konkrétumokról mesélt: „Ő adta nekem az első testre ragasztható tesztoszterontapaszokat, és többször láttam, hogy vérátömlesztést kapott a szobájában, gyakran a saját pihent véréből. EPO-t is kapott a Tour de France-ok alatt, több helyszínen is. Az orvosai mindig tudták, mikor kell neki beadni, hogy a következő ellenőrzésre minden rendben legyen. EPO-t nemcsak neki, nekem is többször adtak.„
A mostani vizsgálat alatt Levi Leipheimer is bevallotta, hogy doppingolt, ő szintén a király segítője volt a US Postalnál. Leipheimer jelenlegi istállója, az Omega Pharma-Quickstep azonnali hatállyal ki is tette a bringás szűrét, és vádalkuban féléves eltiltást rótt ki rá a szövetség.
A legkomolyabb csapást azonban egy jó barátja és egyben volt csapattársa, Tyler Hamilton mérte Armstrongra: „1999-ben a csapatnak volt egy motorosa, ő követett minket, ott volt a közelünkben végig a három hét alatt. Lance 15–20 ezer dollárt adott neki.„ – mondta Hamilton, aki 1998 és 2001 között volt Armstrong segítője, később pedig doppingolás miatt elvették a 2004-es athéni olimpián szerzett időfutam-aranyérmét.
„2003-ban történt, hogy megkeresett Lance, hogy szüksége lenne a gironai lakásomra, mert nála vendégek vannak. Aztán megjelent nálam dr. Del Morallal az oldalán, valamint több zsák vérplazmával. Kértek egy fogast, majd bezárkóztak nagyjából egy órára az egyik szobába.”
De nem csak a csapattársak vallottak Armstrong és a US Postal ellen, hanem korábbi alkalmazottak is. Lance egykori masszőre, Emma O'Reilly személyesen nyilatkozott a BBC Radio 5-nek, és elárulta, hogy ő volt a tiltott szerek futára Armstrong csapatánál, Franciaországban például őt kérték meg, hogy béreljen autót és szállítsa a pirulákat a megfelelő helyszínre.
Adományozott is
Lance Armstrong sikerei csúcsán rákellenes alapítványt hozott létre, és dollár százezreket gyűjtött össze rászorulóknak.
O’Reilly persze ennél jóval többet is tudott: 1999-ben például fültanúja volt egy beszélgetésnek, amikor Armstrong a csapattal közösen próbált valamit kitalálni, hogyan úszhatnák meg a pozitív doppingtesztet, amit a Tour de France-on produkált a vezér. Kortizont szedett, amelynek azonban használatára nem lett volna engedélye. Végül arra jutottak, megkérik Del Moral dokit, dátumozzon vissza egy receptet, mely kortizont tartalmazott és Armstrong hátfájdalmaira írt fel. Persze egy krém miatt nem lett volna pozitív a minta, és ezt O’Reilly is pontosan tudta, a gondot egy kortizon injekció okozta, amit néhány héttel korábban Lance-be toltak. Ezután a kerékpáros csak ennyit mondott masszőrének: „Emma, most már eleget tudsz, hogy tönkre tegyél engem”.
A címeitől megfosztott amerikai hős
Lance Armstrong sorozatban hétszer nyerte meg a Tour de France-t (1999–2005), ami rekord, címeitől azonban a rendelkezésére álló – fentebb említett – bizonyítékok alapján az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége megfosztotta és örökre eltiltotta; minden bizonnyal a UCI is így tesz majd.
Persze a korábban hoppon maradtak vércseként csapnának le a koncokra – ki kapja meg a virtuális sárga trikót? Kié lesz az hét Tour és a megannyi trófea? (Christian Prudhomme, a Tour versenyigazgatója szerint nem szabadna senkinek sem odaadni a győzelmeket.) Egyáltalán kié legyen bármilyen siker is?
Az olimpiai bajnok, Tour- és Giro d'Italia-győztes német Jan Ullriché, akiről szintén kiderült, hogy tiltott szerekkel élt? A szintén német Alex Zülléé? Vagy Bjarne Riis legyen a hős? Ivan Basso? Alekszandr Vinokurov? Talán a spanyol sikerkovács, Alberto Contador? Ők mind-mind nyertek Tourt, volt, aki többször is. És ők is mind fennakadtak már legalább egyszer a doppingteszten...
Lance üzente
„Végezetül még egy dolgot üzennék a szkeptikusoknak, a cinikusoknak, azoknak, akik nem hisznek a kerékpározásban: sajnállak benneteket. Sajnálom, hogy nem tudtok nagyot álmodni, hogy nem hisztek a csodákban. (…) És nincsenek titkok: ez egy kemény sport és csak kemény munkával lehet nyerni.” (2005, Párizs)
Nem annyira az a kérdés tehát, ki álljon sárga, pöttyös vagy bármilyen színű trikóban a dobogón, hanem hogy melyik fehér köpenyes dokit küldjük fel az érmekért. A napvilágra került jelentés nem csak Armstrongot támadja, hanem alátámasztja a feltételezést, hogy egy képmutató laborsportággal van dolgunk. Csoda, hogy a szponzorok és a nézők zöme is elfordult az egyébként elképesztő és csodálatos teljesítményeket produkáló sportágtól?
Persze valahol a felelősség közös, hiszen mi, egyszeri szurkolók tömegesen álltunk az út szélén, vagy ültünk le a tévé elé, amikor a srácok Franciaország (Tour de France), Olaszország (Giro d'Italia) vagy épp Spanyolország (La Vuelta) útjain tekertek, és nyilván azt szeretj(t)ük látni, ahogy iszonyú iramban, emberfelettit teljesítve rongyolnak fel az Alpe d’Huezre. Ők pedig mindenáron meg akartak ennek felelni, és mindenekelőtt nyerni akartak. Mert ez az ő doppingjuk. Ez is.
Lance Armstrong tehát, a korábbi (?) texasi hős, az élő legenda, aki legyűrte az agyi és tüdőáttétes hererákot is, feladta a szélmalomharcot, belátta, nem érdemes már küzdeni a nem létező igazáért. A becsülete volt a tét. Elveszett. Mint ahogy elveszett az egész országúti kerékpár becsülete, tisztasága is.
(Forrás: guardian, parameter, hvg)
(Fotó: onlyagame.wbur, womensboardwch)