A márkaértéke viszont csökkent.

Immár a tizenharmadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó cég 100-as Best Global Brands vállalati rangsorában. A márkaértéke viszont csökkent: 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb, mint tavaly.

A második helyen a Microsoft áll, márkaértéke 10,2 százalékkal, 388,5 milliárd dollárra nőtt. A harmadik helyezett Amazon márkaértéke 7,3 százalékkal, 319,9 milliárd dollárra emelkedett. A negyedik helyen sem volt változás tavalyhoz képest, a Google értéke 8,9 százalékkal, 317,1 milliárd dollárra emelkedett. Idén is ötödik a listán a Samsung, a 90,5 milliárd dolláros érték 10 százalékos márkaérték-csökkenést jelent.

A hatodik helyezett a Toyota (74,2 milliárd dollár, +2%), a hetedik a Coca-Cola (60,1 milliárd dollár, -1,9%), a tavalyi 15. helyről a nyolcadikra rukkolt előre az Instagram (57,3 milliárd dollár, +27%), megtartotta kilencedik helyét a McDonald's (53 milliárd dollár, +0,1%), a tavalyi 8. helyről a tizedikre csúszott vissza a Mercedes-Benz (50,1 milliárd dollár, -15%).

Az idei 100-as rangsorba 12 új cég került be, ez rekord a jelentés közel két és fél évtizedes történetében.

Az új belépők között szerepel a Booking.com (32.), az Uniqlo (47.), a Monster (70.), a John Deere (88.), a BYD (90.) és a Shopify (99.). Az Nvidia csipgyártó a Best Global Brands történetének legnagyobb márkaérték-növekedését érte el, 115,9 százalékkal, 43,2 milliárd dollárra emelkedett, amivel a 15. helyre került. Az idei százas listát a tavaly még a 88. helyen álló DHL zárja, amelynek a márkaértéke 5,7 százalékkal, 6,9 milliárd dollárra mérséklődött.

A top 100 márka összértéke 3600 milliárd dollár,

ami 4,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A rangsor első közzétételekor, 2001-ben a top 100 márka összértéke 988 milliárd dollár volt.

(Forrás: MTI)

Ez is érdekelhet:

Az Apple legújabb innovációja egy magunkra akasztható zseb, ami 75 ezer forintba kerül

Megérkezett az Apple legújabb kiegészítője, amit valószínűleg senki sem kért, de most mégis megkapjuk.

Az Apple eltünteti az összes gombot az iPhone-okról

Drasztikus változtatásokra készül az Apple az iPhone-oknál.

Eszement összeget fizet az Apple, ha valaki biztonsági hibát talál a rendszereiben

Úgy tűnik, az Apple elég komolyan veszi a több mint 2,35 milliárd aktív készülékének a védelmét.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Kapu Tibor mikrobiomja is segítheti a jövő Mars-expedícióit

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés