Nem állítjuk, hogy gusztusos, de lehet, hogy ez a jövő.

A Columbia Egyetem kutatói olyan eszközt fejlesztettek, ami emberi fogyasztásra alkalmas ételt állít elő:

3D-nyomtatóval elkészül a csirkeízű valami, lézerrel meg átsütik.

Zenger nyomán a HVG írta meg, hogy egy 3D-s nyomtatót úgy alakítottak át, hogy az csirkehúsból készít egy alapot, amit egy lapra csurgat. Az anyag minden részlete szabályozható, vagyis, hogy milyen legyen íze, az állaga, mennyi tápanyagot tartalmazzon és hogyan nézzen ki, amikor kifolyik. Nem erre vágyunk, amikor csirkét ennénk, de vélhetően sok élelmezési gondot megoldhat a jövőben.

Az optimális recept után kellett egy eszköz, amely ezt a pépet fogyaszthatóvá teszi, és ez egy precíz lézer lett. Ez úgy át tudta hevíteni, hogy nem csak a csirke felső rétege lett ehető. Többféle lézert próbáltak, végül az infravörös barnította meg a leghatékonyabban a húst.

Ezzel a módszerrel előállított étel kevésbé zsugorodott össze, mint a hagyományos technikánál, sőt még szaftosabb is lett.

Az egyetem által felkért vaktesztelők finomabbnak találták a nyomtatott csirkét.

A Columbia Egyetem a kereskedelmi forgalomba is szeretné küldeni a rendszert.

És ezt olvastad már?
80 ezer éve nem járt erre az az üstökös, ami most szabad szemmel is jól látható lesz