A Boston Dynamics pár évvel ezelőtt vált internet szenzációvá, amikor feltették a netre a kísérleti fázisban lévő robotkutyáikat bemutató videóikat.

A furcsa szerkezet nagy feltűnést keltett, leginkább a frászt hozta mindenkire, nem véletlenül került bele a Black Mirror legutóbbi évadába is. A cég vezetője múlt héten, a kaliforniai Tech Crunchon jelentette be, hogy jövőre piacra dobják a SpotMini nevű, 30 kilós verziót.

A robot 14 kilós súlyt lesz képes elbírni, de elsősorban nem teherhordásra, hanem megfigyelésre szánná a cég, főként irodákban és létesítményekben. A teljes egészében japán tulajdonban lévő Boston Dynamics jelenleg olyan appokat fejleszt, amelyek

a szenzorokkal és kamerákkal felszerelt SpotMinit segítik abban, hogy hatékonyabban láthasson el biztonsági funkciókat, és ebben külső fejlesztőcégek segítségét is keresik.

A SpotMini távirányítással működtethető, de önnállóan is képes közlekedni, ahogy az egy februárban bemutatott videóban is látható.

Marc Raibert, a cég alapítója szerint már idén száz modellt fognak legyártani, a terv pedig az, hogy 2019-ben sokkal nagyobb ütemben készüljenek a négylábú robotok.

Robotok biztonsági őrként történő alkalmazására már volt példa, tavaly például a Knightscope K5 nevű robotját küldték ki San Franciscóban az utcára, hogy hajléktalanokat figyelmeztessen, ha rossz helyen verték fel a tanyájukat, de a kísérlet nem sikerült túl jól. A robotot felborították, és ürülékkel kenték be, illetve több panasz is érkezett vele szemben.

Te szeretnéd, ha egy ilyen robotkutya járkálna körülötted a munkahelyeden?

Ez is érdekelhet:

Ijesztő a mai technológia, de a jövőhöz képest ez semmi - Roadster

Naponta hallani híreket, hogy a gépesítés, az egymással is kommunikáló okoskütyük, az embernél jóval nagyobb adatmennyiségeket kezelni képes szoftverek milyen munkaköröket tehetnek feleslegessé. Az extrém eseteket hallva sokszor úgy tűnik, hamarosan csak egy maréknyi szerencsés túlélő marad talpon a munkaerőpiacon, de Martis István, a Profession.hu ügyvezető igazgatója inkább gép és ember újfajta együttműködésére számít, ráadásul korántsem tapasztal olyan gyors változásokat, mint azt a kósza hírek alapján gondolnánk.

(Forrás: Dezeen)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában