A Cassini űrszondát 1997 októberében indították el az amerikai Cape Canaveral rakétaindító bázisról, és egy gondosan előkészített hintamanőverezési terv után – a Vénusz, a Föld, valamint a Jupiter gravitációs lendítését kihasználva – 2004 júliusában sikerült pályára állnia a Szaturnusz körül. Azóta sok élménnyel, fényképpel és tudományos szempontból kiemelten fontos információval örvendeztetett meg minket.
A 366 kilós Cassini a több mint 3 mázsás Huygens leszállóegységet is magával cipelte indulásakor, az egységnek pedig még 2004 karácsonyán sikerült különválnia az űrszondától, hogy leszálljon a Szaturnusz legnagyobb holdján, az egyik legélhetőbb égitestnek tartott Titánon.
Ilyennek látta a Huygens a Titánt:
Az űrszondát radioizotópos termoelektromos generátor hajtja – a szerkezet a radioaktív izotópok bomlásából származó hőt alakítja elektromos árammá –, de mivel ez az energiaforrás is véges, tudvalevő volt, hogy az űrszonda küldetése egyszer véget ér.
Mégpedig a legszebb módon: belezuhan élete választottjába, majd miután elég a légkörében, eggyé válik vele.
Ez pedig a számítások szerint 2017 szeptember 15-én fog megtörténni, szinte kereken 20 évvel azután, hogy elindították a Földről.
De azért így sem kell nagyon szomorkodni: ugyanis a Cassininek szép élete volt – az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb űrküldetéseként tartják számon –, de a halála is izgalmasnak ígérkezik:
- ugyanis az űrszonda már a küldetés utolsó szakaszában elkezdte bejárni a gyűrűsúroló pályákat, amelynek köszönhetően soha nem látott felbontásban és minőségben csodálhattuk meg a gázbolygó gyűrűrendszerét;
- továbbá a szonda még azelőtt, hogy kilehelné az utolsó szuszt, megpróbál mintát venni a gyűrűt felépítő jeges szemcsékből és a környezetében található gázokból;
- és ne feledjük: az űrszonda meséje a Szaturnusz légkörében fog véget érni, így a megsemmisülése előtt olyan közeli fotókat láthatunk majd a gázóriásról, amelyet eddig esetleg csak elképzelni tudtunk.
Ezt olvastad már?