Végre egy igazán hasznos újítás a Facebookon.

Tavasszal derült ki, hogy a Facebook néhány vezetője igencsak kivételezett helyzetben van, ugyanis a Messengerben lehetőségük van visszavonni az elküldött üzeneteiket. A Facebooknak a Cambridge Analytica-botrány kellős közepén más sem hiányzott, mint hogy az emberek még ezen is csámcsogjanak, így gyorsan megígérték, hogy a funkciót hamarosan mindenki számára elérhetővé teszik, azóta viszont ez a téma szépen a feledés homályába merült.

Bár mi kicsit rosszindulatúan arra tippeltünk, hogy a Facebook éppen erre várt, vagyis hogy az emberek megfeledkezzenek a dologról, úgy tűnik, hogy kivételesen mégsem ez történt, ugyanis a TechCrunch kiszúrta, hogy a közösségi oldal egy szűkebb csoporton már teszteli az "unsend" funkciót, ami így várhatóan nemsokára mindenki számára elérhető lesz.

Jane Manchun Wong on Twitter

Facebook Messenger is finally working on "Unsend Message" in the app for everyone! Tip @Techmeme

Hogy pontosan hogyan fog működni, egyelőre nem tudjuk, de az biztos, hogy az üzenetek csak egy bizonyos ideig lesznek visszahívhatóak, és csak akkor, ha a másik fél még nem olvasta el. Az viszont biztos, hogy aki szeret hajnali ötkor tök részegen ráírni az exére, esetleg rendszeresen küld privátnak szánt üzeneteket csoportos beszélgetésekbe, az nagy hasznát fogja venni az új funkciónak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kiverte a biztosítékot az Apple legújabb reklámja. Nálad is?

Elkészült a világ első fotója egy, a Föld körül keringő űrszemétről

Valószínűleg ez a legnézettebb satu a YouTube-on