Bár Mark Zuckerberg a Cambridge Analytica-botrány apropóján összerántott kongresszusi meghallgatáson (aminek a valódi tétje az volt, hogy kell-e törvényileg szabályozni a Facebookot) többnyire ügyesen bújt ki a kínos kérdések elől azzal, hogy "utána jár a dolognak és később válaszol", a képviselőknek azért így is sikerült néhányszor alaposan megszorongatniuk a közösségi média teljhatalmú urát.

A legjobban talán Ben Luján új-mexikói demokrata képviselőnek sikerült megizzasztania Zuckerberget, amikor az úgynevezett "árnyékprofilok" létezését kezdte el feszegetni. Bár Zuckerberg a tízórás meghallgatás alatt végig úgy viselkedett, mintha éppen élete első randiján lenne, de az azért még így is leolvasható volt az arcáról, mennyire kellemetlenül érintik a képviselő vádirattal felérő kérdései.

"Általánosságban mindenkiről gyűjtünk adatokat, akik nem regisztráltak a Facebookra"

- ismerte el végül Zuckerberg, aki röviddel ezután már azt állította, hogy nem hallott még "árnyékprofilokról". Ez persze senkit sem érhetett különösebb meglepetésként, aki kicsit is képben van a Facebook ügyeivel, mert bár Zuckerberg állítása szerint az ilyen jellegű adatgyűjtésre biztonsági okokból van szükség, valójában a Facebook azért állít össze egy profilt a nem regisztrált felhasználókról, hogy abban a pillanatban rendelkezésre álljon róluk információ, amikor regisztrálnak a Facebookra (a videón 1.14-től jön az erről szóló rész).

Jegyezzük meg, hogy ez nem teljes egészében csak a közösségi oldal felelőssége, hiszen az ilyen adatokhoz jellemzően a felhasználók által a Facebookkal megosztott e-mailes és telefonos kontaktlistából jutnak hozzá, valamint azzal is információt adsz át nekik, ha a Facebookra feltöltött fényképen olyan embert jelölsz be, aki nincs regisztrálva.

A beismerővallomás azért különösen kínos Zuckerbergnek, mert a "védekezése" nagy részét arra építette fel, hogy a felhasználók egyrészt elfogadják a regisztrációkor a Facebook felhasználási feltételeit, másrészt teljes kontrollt gyakorolhatnak az adataik felett.

Csakhogy ha valaki nem regisztrált a Facebookra, az nem is fogadhatott el semmiféle felhasználási feltételt, és természetesen azt sem tudja beállítani, hogy milyen adatokat szeretne megosztani magáról a Facebookkal.

Zuckerberg fenti érvelése mondjuk azelőtt is elég gyenge lábakon állt, hogy az árnyékprofilok szóba kerültek volna, hiszen a Cambridge Analytica-botrány éppen arra világított rá, hogy tök mindegy, milyen adatokat osztasz vagy nem osztasz meg magadról: éppen elég, ha van egy darab hülye ismerősöd a néhány százból vagy néhány ezerből, aki kitölt egy adathalász kérdőívet, és máris búcsút inthetsz az adataid biztonságának.

A hosszúra nyúló kongresszusi meghallgatásnak nem ez volt az egyetlen meredek pontja, szó esett például arról is, hogy

a Facebook (talán mondanunk sem kell, szintén "biztonsági okokból"), akkor is követi a usereket, amikor azok nincsenek bejelentkezve a közösségi oldalra.

A valójában hirdetési célokat szolgáló nyomkövetésre a Facebook a szinte minden weboldalon megtalálható trackerek segítségével képes (ilyen például a Facebook lájk-gomb is), és bár Zuckerberg arra hivatkozott, hogy a követés kikapcsolható, kikapcsolni valójában csak a személyre szabott hirdetéseket tudod, nem magát a követést.

(Ettől függetlenül még megoldható, hogy a Facebook ne tudja lenyomozni, hogy merre jársz, de ehhez egyrészt szükség van arra, hogy ne nézegess más oldalakat, miközben be vagy jelentkezve Facebookra, másrészt minden bejelentkezés után törölnöd kell a sütiket a gépedről, ami számítógépen még úgy-ahogy megoldható, de mobilon valószínűleg senki sem fog ilyenekkel vacakolni).

További érdekességek a Mark Zuckerberg-showból:

  • Zuckerberg a meghallgatáson azt is bevallotta, hogy az ő adataival is visszaéltek a Cambridge Analytica-botrányban, bár az nem derült ki, hogy ő használta-e a This is your digital life kvízt (amelyen keresztül a Cambridge Analytica hozzájutott az adatokhoz), vagy valamelyik ismerőse.
  • Egy darabig biztatónak tűnt, hogy Zuckerberg nagyon nyitottnak látszott az Európában májusban életbe lépő általános adatvédelmi szabályozás (GDPR) kiterjesztésére, ami sokkal több joggal ruházza fel a felhasználókat az online adataik kezelésében, például azzal, hogy minden egyes alkalommal értesítést kapnak, amikor az adataik másvalakihez kerülnek. Zuckerberg először határozottan állította, hogy a szabályozást ki fogják terjeszteni a nem európai felhasználókra is, de később úgy tűnt, hogy ez nem a teljes szabályozásra, hanem csak annak bizonyos részeire vonatkozik.
  • A Facebook vezére emellett azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a Facebooknak a jövőben legyen egy fizetős, reklámmentes változata is, bár azt többször is hangsúlyozta, hogy az ingyenes Facebook maradni fog.

 

Tudtad, hogy a Facebook még a telefonhívásaidat és az sms-eidet is figyeli?

Néhány kattintással ellenőrizheted, mennyit tud rólad a közösségi oldal.

(Fotó: Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában