Ha eddig azért nem vettél Pixel telefont, mert drága, akkor egy akadállyal kevesebb.

Persze nagyobb esély van rá, hogy azért nem vettél Google-telefont, mert Magyarországon hivatalosan nem kapható, ez pedig a Pixel 3a és 3a XL telefonokkal sem fog változni.

A Google két új telója ennek ellenére megérdemli a figyelmet, hiszen mindössze 400 és 480 dollárba kerülnek, mégis simán felvehetik a versenyt a drágább telefonokkal is. Itt természetesen elsősorban a telefon kamerájára gondolunk, amiben a Pixel 3 egyértelműen a legjobbak között van, és a Google minden bizonnyal az a-jelű telefonoknál is beveti azt a szoftveres mágiát, ami a Pixelt a hobbifotósok kedvencévé tette. Az biztos, hogy a Night Sight-mód az a-sorozatban is benne lesz, vagyis esélyes, hogy a kategóriájában ez lesz a legjobb kamerás telefon.

A Google Pixel 3a minden másban egy középkategóriás telefon szintjét hozza Snapdragon 670 procival, 4 GB RAM-mal és 5,6 colos, 2160x1080 pixeles kijelzővel, de minden flancolás nélkül, vagyis ebben a mobilban hiába is keresnénk kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, vezeték nélküli töltést vagy vízálló borítást. A nagyobb 3a XL pontosan ugyanezt tudja, csak 5,6 colos helyett 6 colos kijelzővel.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés