Próbaképeket küldött az emberiség legnépszerűbb és legismertebb űreszközét, a Hubble-t váltó űrtávcső.

Január végén elérte célállomását a 11 milliárd dolláros, azaz nagyjából 3500 milliárd forintos James Webb űrteleszkóp, kalibrációja során pedig már el is készítette első (próba)képeit:

Bár ezen a fotón 18 különálló fénypont látható, valójában ez egy csillag (a Földtől mintegy 260 fényévre található, Naphoz hasonlóan G-típusú, HD 84406 jelű csillag), csak a teleszkóp tükörelemei – amiből történetesen 18 van – még nincs teljesen összehangolva, így 18 fénypont vetült az úgynevezett NIRCam kamerájára – sikeres beállítás esetén ez egy objektumot fog mutatni.

És a James Webb készítette egy szelfit is – a főtükörről:

Az emberiség legnépszerűbb és legismertebb űreszközét, a Hubble-t váltó űrtávcsőtől azt remélik a szakemberek, hogy felvételeivel egészen az ősrobbanás utáni pillanatokig visszarepülhetünk az időben:

Már csak várni kell egy kicsit, hogy megpillantsuk az ősrobbanás utáni pillanatokat

Hamarosan láthatjuk majd az első csillagok és galaxisok keletkezését.

(Forrás, fotó: NASA)

Ez is érdekelhet:

Megtalálhatták az első olyan bolygót, amin élet is lehet

Sokkolta a kutatócsoportot a felfedezés.

Pokoli fotók készültek a Tejútrendszerről

Ilyennek még soha nem láthattad.

Lefotóztak egy csillaghajót a Földtől 425 millió fényévre

A Star Trek Enterprise-ra emlékeztet a formája.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés