Mindössze huszonöt fényévre található a Földtől.

Csillagászok egy aszteroidaövet és egy hatalmas porfelhőt észleltek az éjszakai égbolt egyik legfényesebb, a Földtől huszonöt fényévre található, Fomalhaut néven ismert csillag körül –  igaz, már a Hubble űrteleszkóp és más műszerek korábbi megfigyelésein is látható volt a 440 millió éves csillag és az azt körülvevő por és törmelék, de azok a felvételek csak részleges képet adtak a fiatal csillag körül keringő kozmikus anyagról. A James Webb űrtávcső nagy felbontású felvételei azonban soha nem látott részletességgel fedték fel a csillag környezetét:

A James Webb felvételein derült ki például az is, hogy a Fomalhaut körül található, kiterjedt belső aszteroidaövön túl egy második, sziklákból és törmelékből álló, keskenyebb gyűrű is van

„A por, amit mi látunk, a planetezimálok (bolygócsírák) közötti ütközések során keletkezett, amelyek maguk is a bolygórendszer kialakulásának rég elfeledett maradványai” – magyarázta a Nature Astronomy című szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője és az Arizonai Egyetem csillagásza, Gáspár András.

(Forrás: NASA, The Guardian, MTI, fotó: NASA, ESA, CSA, A. Gáspár (University of Arizona). Image processing: A. Pagan (STScI))

Ez is érdekelhet:

Ilyen hangja van a Napnak – olyan hangos, mintha egy rockkoncerten a hangfal mellett állnál

Tekintve, hogy a Nap 150 millió kilométerre van a Földtől, ez igencsak figyelemre méltó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában