Merthogy ott nem a legideálisabbak a feltételek.  

A sarkkutató biológusok egy 2017-es expedíció során egy eddig ismeretlen növényre bukkantak az Antarktiszon, azonban csak mostanra sikerült megállapítani, hogy egy új fajt, pontosabban új mohafajt találtak.

A kontinensre látogató 36. indiai expedíció tagja, Felix Bast biológus a Déli-óceánra néző Larsemann-hegységben talált rá a sötétzöld növényre, amelynek a Bryum Bharatiensis nevet adták.

Bhárati a tanulás hindu istennője és India egyik antarktiszi kutatóállomásának neve is.

„A nagy kérdés az volt, hogyan maradhat életben egy moha egy ilyen sziklás és jeges vidéken?”

A kutatók kissé értetlenül állnak a dolog előtt, ugyanis a növényeknek a túléléshez nitrogénre, káliumra, foszforra, napfényre és vízre van szükségük, az Antarktisznak pedig csak 1%-a jégmentes.

Erre magyarázatként szolgálhat, hogy a megfigyelések alapján ez a moha főként olyan területeken él, ahol nagy számban költenek pingvinek, a madarak ürüléke pedig tartalmaz nitrogént tartalmaz, vagyis „a növények alapvetően pingvinürüléken élnek, és segítségükre van, hogy ezen az éghajlaton nem bomlik le a trágya”.

Ugyanakkor a szakértők továbbra sem értik, hogy éli túl a növény a hat téli hónapot a vastag hóréteg alatt, napfény nélkül, amikor a hőmérséklet akár mínusz 76 Celsius-fokra is zuhanhat.

Elméletük szerint a moha kiszárad, alvó, szinte magszerű állapotba kerül erre az időszakra, majd ismét kicsírázik, amikor szeptemberrel kezdetét veszi a nyár és ismét éri a napfény. A kiszáradt moha ekkor az olvadó hóból nyer vizet.

Ha már Antarktisz...

Eltűnt egy tó az Antarktiszon, nem pontosan tudni, hogyan

Áprilisban még megvolt, júniusban már nem.

(Forrás: BBC, MTI, fotó: Getty Images)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Leállnak a Wizz Air rendszerei a hét közepén

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve