A kvantum hangja címmel online eseményt szervez a Neumann Társaság május 12-én, amelyen a téma ismert szakértői tartanak előadásokat.

A QHungaryvel, a Wigner Fizikai Kutatóközponttal és a BME TTK Fizikai Intézetével közösen szervezett, 16 órakor kezdődő eseményen

a szakértők azt a kérdést járják körbe, hogy a kvantumszámítógépek megjelenésével vajon eltűnnek-e a Neumann János által lefektetett elvek alapján működő számítógépek.

A találkozón Asbóth János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense és a Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa a kvantumszámítógépek felépítéséről tart előadást.

Zimborás Zoltán, a Wigner Fizikai Kutatóközpontban működő kvantumszámítás és informatika kutatócsoport vezetőjének előadásából az érdeklődők megtudhatják, hogy

  • milyen számítási feladatok azok, amelyek megoldását érdemes lesz majd a középtávon várható hibajavított kvantumszámítógépekkel keresni,
  • illetve hogyan gyorsíthatják a közeljövőben megjelenő (NISQ) kvantumszámítógép-prototípusok a gépi tanulást és más alkalmazásokat.

A tájékoztató szerint mindkét szakember a QHungary-csoport társalapítója.

Az online esemény Zoomon zajlik majd, a részvétel mindenki számára ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, amit ezen a weboldalon tehetnek meg az érdeklődők.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság 1968-as megalapítása óta kiemelkedő szerepet vállal a digitális esélyegyenlőség megteremtésében.

Tevékenységei között kiemelt az informatikai tehetséggondozás, amelynek jegyében évtizedek óta főszervezője a Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási, a Nemes Tihamér Országos Alkalmazói és az Országos Grafikus Programozási Versenynek, illetve felkészítője a diákolimpiákra utazó csapatoknak (IOI, CEOI, EGOI, eJOI). A társaság célja, hogy a digitális világ GPS-eként segítse a tájékozódást az információs társadalom világában.

Ez is érdekelhet:

Schrödinger macskája a processzorból nyávog ránk, és nagyon éhesnek tűnik

A Sycamore rendesen odapörkölt a hagyományos szuperszámítógépeknek, bár az IBM szerint fölösleges a nagy felhajtás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.