A Mount Everest évente körülbelül 2 millimétert emelkedik, ami meghaladja a hegység várható emelkedési ütemét.

A Mount Everest (Csomolungma) a jelenlegi 8848,86 méteres magasságával a Föld – tengerszinttől számított – legmagasabb szárazföldi csúcsa. Egy nemrég publikált tanulmány szerint azonban 50 méterrel magasabb, mint kellene lennie – a Himalája hegyláncának legtöbb csúcsa között csak 50-100 méteres magasságkülönbség figyelhető meg, míg a Csomolungma 250 méterrel emelkedik a második legmagasabb hegynek számító K2 fölé.

A kutatók szerint ennek hátterében egy jelentős geológiai változás állhat, amely nagyjából 89 ezer évvel ezelőtt zajlott le. Ekkor ugyanis az Everesttől mintegy 75 kilométerre fekvő folyót (Arun) befogta egy másik folyó (Koszi), ami drasztikus eróziót eredményezett, és egy hatalmas szurdokot alakított ki.

Ez a folyamat elegendő földtömeget távolított el ahhoz, hogy könnyebbé váljon a környező földterület súlya, ami viszont a Mount Everest fokozatos felemelkedéséhez vezetett

– a számítások alapján a hegy a folyóbefogási esemény óta 15-50 métert is emelkedhetett. A GPS-mérések azt mutatják, hogy jelenleg a Csomolungma évente körülbelül 2 millimétert növekszik, ami szintén meghaladja a hegység várható emelkedési ütemét.

A kutatók most azt tervezik, hogy részletesebb vizsgálatokkal pontosabb képet alkotnak a térség geológiai múltjáról, ezáltal jobban megérthetik a Himalája egyedülálló folyóhálózatának dinamikáját, és pontosabb előrejelzést adhatnak arra vonatkozóan, hogy meddig folytatódhat még a Mount Everest emelkedése.

(Forrás: Livescience, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Több száz igencsak furcsa Nazca-vonalat találtak

A gigantikus rajzok többek között levágott fejeket, és késsel felfegyverzett orkákat ábrázolnak.

Nyilvánosságra hoztak egy képet egy ufóról, amit az USA Légiereje lőtt le

Tavaly már engedélyezték a kép közzétételét, végül mégis titkosították, mondván: „további kérdéseket és zavart kelthet”.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve