A világon sehol másutt nem telepítettek még több ezer hangérzékelő szenzorral ellátott óriásplakátot, amik segítenek feltölteni a Peugeot e-208 akkumulátorát. A harminc milliméter átmérőjű piezoelektromos lapkák ugyanis a hangnyomást alakítják elektromos energiává.

A gyártó közleményében többek között megemlíti, hogy a tisztán elektromos hajtással működő járművek nemcsak, hogy helyi károsanyag-kibocsátás nélkül üzemelnek, de szinte hangtalanul is.

Ha egy város járműállományát száz százalékban villanyautókra cserélnénk, az észlelhető zajszint harminc százalékkal csökkenne.

Ez azért is érdekes, mert egy 2016-os tanulmány szerint Európában évente több mint tizenhatezren életüket vesztik zajszennyezés következtében, csaknem harminckét millióan élnek folyamatos zajterhelés alatt, tizenhárom millióan pedig alvászavarokkal küzdenek a folyamatos zaj miatt.

Bár a projekt egyelőre kísérleti fázisnál tart, mivel önmagában egyelőre nem képes hálózati támogatás nélkül teljesen feltölteni az akkumulátorokat, a lényeg mégis abban rejlik, hogy valami nagyon ígéretes dolog készülődik.

A legvonzóbb kisautók közé érkezik az új Peugeot 208

Tisztán elektromos változata is lesz.

A Peugeot e-208 egyébiránt a márka új villamosítási programjának első, tisztán elektromos eleme. A modell villanymotorja 3673 és 10 000/perc fordulatszám között adja le maximális, 136 lóerős teljesítményét, 260 Nm legnagyobb forgatónyomatéka már 300/perc fordulatszámtól elérhető. WLTP norma szerint pedig 50 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorának teljes feltöltésével akár 340 kilométert képes megtenni.

Elindult a Rakéta, a Player jövőmagazinja!

November elején startolt el új magazinunk, a Raketa.hu, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire.
Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!

Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát!
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Mondunk egy országot, melyik tó található ott?

A NASA költözteti a világ egyik legnagyobb űrrakétáját, húsz Boeing 777-es tömegét kell megmozgatnia hozzá

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés