Az Asus ROG Strix Scar III G531GU első látásra drágának tűnhet, de ha jobban belenézel, rájössz, hogy igazából ár-érték arányban eléggé erős.

Annyi laptop járt már nálunk, néhányuktól nagyon nehezen is tudtunk megválni, de sokszor megakadályozott minket az árcédula a boldogságunk beteljesülésében, mert hát egymillió azért mégiscsak kicsit sok egy laptopért, ha nem akarsz egymilliót költeni egy laptopra. Az viszont már jó kérdés, hogy akkor mit vegyen az ember, ha nem akarja a világ összes pénzét elkölteni vasra, de mégsem akar új gépet venni évente, kétévente, ha játszani is akar, akkor nem nagyon lehet megúszni több talicskányi pénz alatt.

 

 

A ROG Strix Scar III G531GU egy okos kompromisszum, ami szintén elég drágának tűnik, de érdemes kipróbálni és megnézni, aztán rájön az ember, hogy annyira nem is vészes az ára, mert ezt aztán nem igazán fogod lecserélni egy darabig, még akkor sem, ha reggeltől estig játszol.

Nem túl nagy, 15.6”, de mivel szinte alig van káva, kisebbnek tűnik. Ami már csak azért sem baj, mert sokkal kisebb helyet foglal el a táskádban, és bár lehet, hogy 2.4 kg-jával nem fogod mindenhová hordozni magaddal, azért elég kicsi és könnyű ahhoz képest, hogy mennyire erős.

Az i7 processzor mellett már egy 1660 Ti videokártya dolgozik 6GB memóriával, aminek bőven elégnek kell lennie még nagyon sokáig, ha nem akar az ember RTX-et, de ha akar, akkor a Scar III-on belül azt is megtalálja, viszont már mélyebben a zsebbe kell nyúlni érte. Valamit valamiért persze, de ezzel a konfigurációval sem lesz épp ronda semmi, viszont ha beindul a nagy RTX-bumm, és már nem csak egy picit lesznek szebbek a játékok tőle, akkor lehet, hogy az ember egy egészen kicsit szomorú lesz, pedig nem nagyon kell.

Mert ez a gép aztán tényleg minden játékot elvisz Full HD-ban ultra vagy extreme beállításokkal a hátán röhögve, és jelenleg ennél több nem nagyon kell. Akár egy Control, akár egy Gears 5, semmi sem nagyon izzasztja meg, ráadásul nem is melegszik halálra. Nincs kérdés, ha felteszel egy játékot, minden menni fog minimum 60 FPS-sel, és valószínűleg ez még nagyon sokáig így lesz.

 

Tükröződésmentes IPS kijelzőjébe továbbra is bele lehet szeretni, tökéletes mindenhez, még normál irodai munkához is, gyönyörűek a színek, csodálatosan folyamatos a mozgás, ez pedig ugyebár gaminghez rettenetesen jól tud jönni. Nyilván nem ez lesz az a gép, amit otthoni melóra veszel, de annyira nem, hogy az egyszerűen néha kicsit nevetséges.

Az Asus ugyanis erősen túltolta a neont, nem csak a billentyűzet parádézik hullámzó szivárványszínben, hanem a laptop alja is, az oldalai ugyanis úgyszintén kaptak egy-egy világító csíkot, amitől az egésznek lesz egy elég erős Vegas-hangulata. Ami nem mindig annyira jó. Kicsit a kevesebb több lett volna talán, de persze ez is ízlés dolga, van, aki még a monitor köré is LED-csíkokat tenne, bár el nem tudjuk képzelni, hogy kicsoda.

És akkor térjünk rá a mocskos anyagiakra: miért mondtam azt, hogy drága, de bele kell nézni? A Scar III alapmodellje i7-9750H processzorral, GeForce 1660 Ti 6GB videokártyával, 16GB RAM-mal és 512GB SSD-vel 490,000 Ft körül van meg, és ez ezért a vasért nem annyira sok, pláne ha még hozzávesszük a gép méretét és kijelzőjének minőségét is. Persze bele lehet itt is csúszni durvább konfigurációkba, i9 RTX2070-nel 850,000 Ft körül, de ezt most hagyjuk. Ha játékra kell viszonylag kompaktabb méretű gép, akkor a ROG Strix Scar III nagyon jó választás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés