Semmi kamu 3D és parasztvakítás: ez az újgenerációs kísérleti számítógép tényleg egy újabb dimenziót nyit meg számunkra.

Nem is olyan rég még szinte csak egérrel és billentyűzettel kezeltük a számítógépeket, aztán a közelmúltban a tabletek után ebben a szektorban is felbukkantak az újfajta felhasználói élményt jelentő érintőkijelzők. A touch-kompatibilis notebookok és asztali gépek azonban továbbra is csak két dimenziót használnak, vagyis bőven van még hova fejlődni.

A MIT egyik PhD hallgatója, Jinha Lee előrukkolt egy olyan új projekttel, mely teljesen megváltoztathatja a jelenlegi számítógép-kezelési szokásainkat. A fejlesztési projekt keretein belül elkészült egy újgenerációs személyi számítógép, melynek főbb részegységei közé tartozik egy teljesen átlátszó képmegjelenítő illetve két kamera.

Az egyik kamera folyamatosan a felhasználó fejét és arcát pásztázza, a kijelzőn pedig annak megfelelően változik a megjelenített háromdimenziós tartalom, hogy éppen honnan és milyen szögből nézzük a panelt. A másik kamera a felhasználó kezét és ujjait figyeli, melyek egyébként a megszokottól eltérően nem a kijelző előtt, hanem a mögött tevékenykednek.

Az új megoldásnak köszönhetően rendkívül intuitív módon kezelhető a számítógép. A saját kezünkkel könnyedén meg lehet fogni például egy a kijelzőn megjelenített virtuális 3D-s objektumot, melyet aztán persze akár mozgatni és méretezni is lehet néhány mozdulattal. Az adatbevitelt megkönnyítendő természetesen egy hagyományos billentyűzet is kapcsolódik a géphez, egyébként ugyancsak az átlátszó kijelző mögött. Kíváncsian várjuk, az ilyen és ehhez hasonló prototípusokból mikor és milyen formában válnak a kereskedelmi forgalomban is megvásárolható termékek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

Készülj, pénteken átbillen a Föld, és jön az év egyik legfontosabb pillanata

Színes egyéniség a középkategóriában a Google Pixel 10a

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés