Az amerikai Védelmi Minisztérium nyilvánosságra hozott egy eddig titkosított tanulmányt, amelyben a Pentagon főtisztjei fejtik ki a véleményük, miszerint 2050 körül léphetnek kiborg katonák a harctérre. A tanulmány sorra veszi az ember-gép fúzió harctéri alkalmazhatóságát.

A tanulmány négy területre koncentrál, amelytől a katonák képességeinek javulását várják, ezek közül az első három nem különösebben izgalmas vagy meglepő: látás, hallás, erő. A negyedik terület azonban közvetlen agyi kommunikációt tenne lehetővé a gép és az ember között, amely nem csak a parancsok, taktikai helyzetek gyorsabb eljuttatását tenné lehetővé, de különböző drónok irányítását is közvetlen gondolati úton.

A tanulmány szerint ezen négy terület együttese végül is emberfeletti képességeket kölcsönözne a harctéren szolgálóknak.

A Pentagon ugyanakkor aggódik, hogy 2050 után ezek a beépített kiegészítők általánosságban növelnék a társadalomban az egyenlőtlenséget a bevett jogi, biztonsági és erkölcsi keretek között. Végül több ajánlást is megfogalmaznak ezen technológiák bevezetésével kapcsolatosan.

Általánosságban szeretnék elkerülni a kínai tech cégek dominanciáját ezen a területen, mert az sérülékennyé tenné az Egyesült Államok védelmi szektorát. Kiemelik a jogi keretek előrelátó megteremtését ezen technológiák bevezetése előtt, de fontosnak tartják az aszimmetrikus hadgyakorlatokat is, hogy monitorozhassák és kifejleszthessék a kiborgokkal kapcsolatban alkalmazható taktikát. Érdekesség, hogy a Pentagon a negatív kulturális beidegződésből is visszavenne, mert szerintük a popkultúra általánosságban sötéten, disztopikusan festi le a kiborgokkal teli jövőt. Ez ellen átláthatósággal és egyértelmű kommunikációval vennék fel a harcot.

(Kép: Pixabay, forrás: armytimes.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában