Mutatjuk, mi rejlik a világ legnagyobb jégtakarója alatt.

Az Antarktisz körülbelül 98%-át jég borítja, vagyis szárazföldjének túlnyomó része rejtve van a szem elől. Néhány egészen hihetetlen képalkotási technikának köszönhetően azonban megnézhetjük, hogyan is nézne ki a Föld legszélsőségesebb területe – a 27 millió köbkilométernyi fagyos víz, azaz – hó és jég nélkül, ami egyébként ha elolvadna, körülbelül 58 méteres tengerszint-emelkedést eredményezne.

Jól látható, hogy a jégtakaró alatt az Antarktisz domborzata igazán sokszínű, felszínét hegyláncok, szurdokok, dobok és völgyek tagolják – kis érdekesség ezzel kapcsolatban: a Byrd-gleccser alatti meder egyik része 2870 méterrel a tengerszint alatt van, ezt pedig a Föld egyik legalacsonyabb pontjaként tartják számon (feltéve, hogy a jég nem számít víznek).

Videón, hogy szakadt le egy három budapestnyi méretű jéghegy az Antarktiszról

Megérkeztek az első légi felvételek a Föld egyik legnagyobb úszó jégtáblájáról.

(Forrás: IFL Science, fotó: NASA/John Sonntag)

Ez is érdekelhet:

Levideóztak egy eddig ismeretlen állatot a Csendes-óceán 8300 méteres mélységében

Ez lehet a világ legmélyebben élő állata, amit sikerült megörökíteni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Leállnak a Wizz Air rendszerei a hét közepén

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés