Már az Apple Pencil is elég erős versenyző volt, de gyanítjuk, hogy az Apple Cardnál minimalistább dizájnnal soha senki nem fog előállni.

Ez mondjuk nem annyira meglepő, hiszen az Apple Card pontosan az, aminek tűnik: egy hitelkártya, made by Apple. Miért jobb ez, mint az összes többi hitelkártya? - tehetnéd fel a kérdést, és az Apple-nek természetesen lenne rá válasza: mert alacsonyabbak a költségei, és a jutalmazási rendszere is jobb.

Az utóbbi annyiban biztosan igaz, hogy az Apple Carddal való vásárlások után nem különböző kedvezményeket vagy ajándékokat kapsz, hanem valódi pénzt, amit azonnal vissza is utalnak a kártyádra. Ez a fizikai kártyával történő vásárlások után a fizetett összeg 1%-a, viszont ha digitális formában használod a kártyát (azaz a telefonoddal), akkor 2% üti a markodat, ha pedig az Apple-től vásárolsz valamit, akkor az összeg 3%-át visszakapod.

Az Apple szerint emellett a kártyát nem terhelik se késedelmi kamatokkal, sem éves díjjal, sem pedig semmilyen más rejtett költségekkel. A cég külön figyelmet szentelt a biztonságra is, így állításuk szerint sem azt nem követik nyomon, hogy hol és mit vettél, sem pedig a kártyaadatokat nem tüntetik fel a kártyán (pl. CCV, kártyaszám, lejárati dátum), így azokat ellopni sem tudják.

Ha megjött hozzá a kedved, hogy egy Apple Card büszke tulajdonosa legyél, akkor viszont kicsit ki kell, hogy ábrándítsunk, ugyanis a kártya csak az Apple Wallettel működik az Apple Payt elfogadó helyeken, márpedig Magyarországon ezt a szolgáltatást még nem vezették be.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
37% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés