Csak annyit fogunk tudni, hogy sikerült-e vagy sem.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Történelmi időket élünk

mondta az M1-nek Kiss László, aki a köztévén felidézte, hogy tavaly június végén három űrszonda indult a Mars felé. A NASA marsjárója, a Perseverance magyar idő szerint este 10 óra körül kísérli meg a leszállást a Jezero-kráter közelében.

A csillagász elmondta, hogy a marsjáró leszállását nem a Földről irányítják majd, hanem önállóan fog leereszkedni a bolygó felszínére.

Kiss szerint csütörtökön este még nem lesznek képek a landolásról, az este folyamán csak a leszállás sikeréről vagy a sikertelenségéről lehet majd beszámolni, azt is 11 és fél perces késéssel, mivel ennyi idő alatt jut el az információ a Földre.

A Preseverance az elődökhöz képest más módon fogja megkísérelni a leszállást, a korábbi marsjárók ugyanis nagy lufikban zuhantak a bolygó felszínére, ám ezúttal egy ejtőernyős technológiával fognak kvázi siklani a ritka marsi légkörben.

A Mars légköréről korábban Pacher Tiborral, a Puli Space igazgatójával beszélgettünk:

Ha minden jól megy, a következő évtizedekben nem csak a Holdon fognak magyar Pulik szaladgálni

A NASA pályázatát megnyerő Puli Space Technologies igazgatójával az űrkutatás új aranykoráról, a Hold kéthetes éjszakáiról, a Marson repülő helikopterről és Elon Muskról is beszélgettünk. Interjú Dr. Pacher Tibor elméleti fizikussal.

Kiss László kitért arra is, hogy a marsjárón található az eddigi legfejlettebb helyszíni labor, ami egykori marsi életjeleket fog kutatni, emellett olyan kísérletekre is sor kerül, amelyekkel az elkövetkező évek emberes Mars-utazásaihoz szükséges technológiákat tesztelik.

Kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Itt tudod élőben nézni, ahogy a Marson landol a NASA 801 milliárdos marsjárója

A hét hónapja tartó űrutazás legneccesebb manővereit nézheted végig élőben.

Kritikus biztonsági hibát találtak az egyik legnépszerűbb androidos alkalmazásban

Nem érdemes használni, amíg nem érkezik meg a frissítés.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

Az emberiség első számítógépét egy 2000 éves hajóroncsban találták meg

Hogyan kerülhettek egy fiatal nő csontjai az Antarktisz kietlen partjára évekkel az első hivatalos felfedezők előtt?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ott leszel az F1-es Magyar Nagydíjon hétvégén?
3% Igen, kilátogatok a helyszínre.
35% Nem, de a futamot követni fogom.
61% Nem megyek ki, és valószínűleg a futamot sem nézem.