Árgus szemekkel figyeli a világ. Már csak néhány nap, és minden kiderül.

Nem tudják, hova fog becsapódni a 27 ezer km/órás sebességgel – egyelőre még Föld körüli pályán – irányíthatatlanul száguldó rakéta, amely a Tienkung-3 nevű kínai űrállomás központi modulját szállította az űrbe.

Mutatjuk, hogy szabadult el az univerzumban az ISS vetélytársaként számontartott űrállomás egy darabja

Ez csak az első modul volt, további tíz egység csatlakozik még hozzá.

Egy biztos, ez a 30 méter hosszú, 21 tonnás monstrum visszatér a Földre, azt azonban nem tudni, hova fog becsapódni – és azt sem, hogy hány darabban –, a nagy sebesség miatt ugyanis egyelőre lehetetlen megmondani a pontos légkörbe lépési koordináták, azt csak pár órával a belépés előtt lehet majd meghatározni.

Mindenesetre a Pentagon, pontosabban a Védelmi Minisztérium szóvivője, Mike Howard jelezte, nagyon komolyan veszik a dolgot és folyamatosan monitorozzák a kontrollálatlan rakéta pályáját.

Szakértők szerint nem lehet kizárni, hogy lakott területre zuhannak a darabok, ugyanakkor a legvalószínűbb forgatókönyvnek azt tartják, hogy az óceánban köt ki – már csak azért is, mert a Föld felszínének közel 71%-át víz borítja.

Egyébként május 10-én (plusz-mínusz két nap) várható a rakéta érkezése.

Talán ez is érdekelhet:

(Forrás: CNET, fotó: CNSA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés