Legtöbbünk valószínűleg még csak háromról, max négyről tanult az iskolában. Egy ideje azonban már az ötödik létezését is pedzegették, mostanra pedig hivatalossá vált a dolog.

Nekem speciel még azt tanították, hogy Földünknek három óceánja van:

  • a Csendes-óceán,
  • az Atlanti-óceán és
  • az Indiai-óceán.

Az idők során aztán bejött egy negyedik is a képbe: a Jeges-tengert is óceánként kezdték kezelni, nemrég, egészen pontosan június 8-án, az Óceánok Világnapján pedig az is hivatalossá vált, hogy bolygónknak egy ötödik óceánja is van, és már

az Antarktiszt körülvevő víztömeg, a Déli-óceán is az.

„A Déli-óceánt már régóta elismerik a kutatók, de mivel sosem volt nemzetközi megállapodás róla, mi sem ismertük el hivatalosan” – mondta a világ egyik legjelentősebb tudományos szervezetének, a National Geographic földrajzi társaságának geográfusa, Alex Tait.

Több dolog miatt is ment a vívódás ezzel kapcsolatban, merthogy az óceán egy, kontinensek között elterülő és beltengernek nem tekinthető nagy tengerek valamelyike, ami nagy kiterjedésű (több tízmillió km²), nagy mélységű (több ezer méter), önálló áramlási rendszerrel rendelkező világtenger. Ehhez képest a Déli-óceán egyetlen kontinenst sem határol, medencéje sincs és lényegében csak egy áramlatról van szó.

Ez is érdekelhet:

Elkezdtek félni a politikusok, akik már látták az ufójelentést

Elvileg június 25-ig kell nyilvánosságra hozni.

(Forrás: National Geographic, Telex, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában