Ez gyakorlatilag ellehetetleníti a csillagászok munkáját.

Bár azt gondolnánk, hogy az űrszemét nincs hatással annyira a földi életre, de az elmúlt években a szennyezettség mértéke elérte azt a határt, hogy már igenis észre lehet venni bizonyos változásokat.

Ez leginkább éjszaka érzékelhető, mivel a Föld körül keringő üzemen kívüli, tönkrement, magatehetetlenül keringő műholdak visszaverik a fényt, így az éjszakai égbolt lényegében sokkal világosabb mint eddig bármikor.

Ez nekünk, átlagembereknek sem jó hír, mivel ha ez a tendencia folytatódik, akkor az éjszakai égboltból lassan semmit nem tudunk majd élvezni.

A csillagászoknak már most szinte ellehetetlenült a munkájuk, rengetegen panaszkodnak arra, hogy ilyen ellenfényben sokkal nehezebb érdemi megfigyeléseket végezni.

A megoldás az lehet, hogy a felküldött eszközöket eleve sötét borítással látják el, így a fényt azok elnyelik, nem pedig visszatükrözik a Földre. A megoldás másik fele az, hogy megpróbáljuk lehozni a temérdek űrszemetet, erre szerencsére egyre több kísérlet van, legutóbb például Kína szállt be az űr kitakarításába.

Futurism; kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Csillagközi utazásra indul a Kínai Népköztársaság

Eddig minden eszköz, ami elhagyta a Naprendszerünket, az USA-ban készült.

Az Apple megszívatta a mindenkit nyomon követő Facebookot

Az iOS nem igazán kedvez a Facebooknak, a cég ki is akadt ezen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
28% Nem, tök jó, hogy van.
44% Azonnal, értelmetlennek tartom.
28% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés