Legalább a Földön kívüli történéseknek lehetett örülni tavaly.

Az emberiség számára totál szívás volt a 2020-as év, ugyanakkor 2020 a Naprendszer éve volt, ebben az évben ugyanis számos érdekes csillagászati esemény történt. Az MTA CSFK Csillagászati Intézetének igazgatója, Kiss László csillagász szerint ott van például az, hogy...

tavasszal több üstökös is közeledett a Naphoz, amelyek közül a „nyerte" a NEOWISE üstökös lett, amely június-július fordulóján szép hosszú csóvás égi vándorként volt megfigyelhető az égbolton.

Magyarországról is remek fotókat készítettek a Neowise üstökösről

Majdnem ötezer év után ismét a Nap felé közeledik, akár szabad szemmel is láthatjuk.

Vagy éppen az, hogy...

a bolygók úgy álltak össze 2020-ban, hogy nyáron volt olyan éjszaka, amikor az összes égitest látható volt.

És lehetne említeni még azt is, hogy...

megjelent a betlehemi csillag, ami egy nagyon ritka csillagászati esemény.

Eközben ráadásul...

volt egy Mars-oppozíció is októberben, amely lehetővé tette, hogy nyáron három Mars-szonda is elinduljon a vörös bolygóhoz – ezek a szondák februárban érkeznek meg a Marshoz.

De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy...

44 év után érkezett a Földre újra kőzetminta a Holdról.

44 év után újra van friss Hold a Földön

A kínai holdmisszió sikeresen hazatért mintákkal a fedélzetén.

És még persze ez is itt van:

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés