A tavalyelőtt piacra dobott Watch GT-vel a Huaweinek sikerült eltalálnia, hogy nagyjából milyennek is kéne lennie egy okosórának, így nem voltunk meglepődve, hogy a folytatásban sem sokat változtattak a bevált recepten. A Watch GT 2e megbízhatóan hozza azokat a funkciókat, amiért az elődjét szerettük, de már tai chizni és gördeszkázni is lehet vele, miközben a véroxigénszintünket is méri.

A Watch GT 2e megjelenésre úgy különbözik az elődjétől, hogy közben sikerült megőriznie annak kifinomult vonásait. Amíg az első Watch GT még csak egyféle kivitelben volt kapható, a Huawei ezúttal már két különböző órát dobott piacra, amelyek közül a sima GT 2 az elegánsabb, a GT 2e pedig a sportosabb megjelenésű. Üzleti ebédre tehát talán nem ebben fogunk menni, ugyanakkor a szabadban sokkal jobb szolgálatot tesz, elsősorban a pánt kialakítása miatt, ami mereven illeszkedik a csuklónkhoz, így az órát sokkal könnyebb fel- és levenni.

Ahogy az elődje, a Watch GT 2e is tisztán a fitnesz- és egészségfunkciókra fókuszál, ezeken kívül viszont csak a legalapabb dolgokat kapjuk: az óra jelzi, ha hívnak, szól az értesítésekről, be lehet rajta állítani ébresztőt, használhatjuk zenehallgatásra, elemlámpaként vagy a telefonunk megtalálására, és nagyjából ennyi. Sport szempontból viszont annál többet fejlődött az első Watch GT-hez képest, hiszen amíg az mindössze néhány sportot tudott mérni,

a Watch GT 2e esetében száz különböző mozgásformából választhatunk.

Ebbe a megszokott futás-úszás-biciklizés szentháromságon kívül olyan különlegesebb sportok is belefértek, mint a tai chi, a biliárd vagy a gördeszkázás, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy a Watch GT 2e-vel gyakorlatilag bármit lehet sportolni.

Magában a funkcionalitásban nem sok különbséget találunk az elődhöz képest, biciklizés közben például az óra méri a megtett távolságot és az útvonalat, az átlagsebességünket, a szintemelkedést, az elégetett kalóriák számát, és persze a pulzusunkat is, ami alapján egy ötfokú skálán azt is meghatározza, hogy éppen milyen intenzitású edzést végzünk (bemelegítés, zsírégetés, aerob, anaerob, extrém). Emellett az edzés végeztével az óra azt is kiszámolja, hogy mennyi idő kell a regenerálódáshoz.

Hogy a Watch GT 2e mennyire pontosan méri ezeket az adatokat, az változó. A tapasztalataink szerint a megtett távolságot és ezzel együtt a sebességünket is hajszálpontosan tudja mérni, valamint a szívverésünket is a legtöbb esetben jól állapította meg, ellenben az elégetett kalóriák számára vagy a regenerálódáshoz szükséges időre inkább csak egyfajta irányzékként érdemes tekinteni.

A számtalan edzésfajtán kívül az óra egy érdekes új funkcióval is gazdagodott, ugyanis

a stressz-szint és az alvásfigyelés mellett immár a vér oxigéntelítettségét is képes mérni (SpO2),

ami a rövid leírás szerint a test oxigénellátottságát tükrözi, a hiánya pedig fáradékonysághoz, energiahiányhoz vezethet. Nekünk ez az érték mindig rendben volt, így nem tudjuk megmondani, hogy mennyire hasznos, de az biztos, hogy ilyen funkcióval ma kevés óra büszkélkedhet. A másik komolyabb újítás, hogy bizonyos sportok esetében a Watch GT 2e képes automatikusan felismerni, ha elkezdtünk mozogni, ez a funkció jelenleg futásnál és sétánál, valamint elliptikus trénernél és evezésnél érhető el. Az óra a Huawei szerint 5 ATM vízállósággal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy ötven méteres mélységig áll ellen a víznek, vagyis úszáshoz egész nyugodtan használhatjuk, de búvárkodni például már nem ajánlott benne.

Bár a Watch GT 2e valóban szinte minden elemében a sportolásról szól, a Huaweinek azért sikerült a hagyományos okos funkciókat is fejlesztenie, mégpedig egy valóban hasznos újítással, ugyanis az órát immár távkioldóként is használhatjuk fényképezésnél. Ahogy említettük, a GT 2e-vel zenét is hallgathatunk, erre a 4 GB tárhelyből 2 GB áll rendelkezésünkre, vagyis jó néhány albumot felpakolhatunk az órára a hosszabb bringázásokhoz, sétákhoz.

A Watch GT 2e a Huawei szerint kéthetes üzemidővel rendelkezik, amit azért nehéz egzaktul lemérni, mert ez nyilván attól is függ, hogy mennyit használjuk aktívan az órát, nekünk mindenesetre nem volt problémánk ilyen téren. Sportolás után az órát letettük a polcra, aztán amikor legközelebb kellett felvettük, és soha nem kellett az akkumulátor miatt aggódnunk. Ez amúgy még nagyon aktív életet élőknél sem lesz komoly probléma, hiszen a mágneses töltővel a Watch GT 2e nagyon gyorsan feltölthető, tehát egy telefonnal ellentétben tényleg csak annyi a dolgunk, hogy hetente-két hetente megnézzük a Huawei Health alkalmazásban, hogy éppen hány százalékon áll az akksi, és ha már vészesen alacsonyan, akkor egy rövidebb időre töltőre rakjuk.

A Watch GT 2e másik nagy előnye, hogy az elődjéhez hasonlóan kifejezetten szimpatikus az árazása, a nagyobb áruházakban 56 ezer forintért kapható, ami hasonló képességű sportórákhoz képest egyáltalán nem számít soknak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

A Hubble belenézett egy szörnyetegként tomboló fekete lyuk torkába, és ezt látta

Kiderült, hogy a karácsonyi dalok káros hatással vannak a mentális egészségünkre

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés