Csakhogy ez messze nem a pihenés színteréül szolgál.

Az okostelefonunk vált az otthonunkká a University College London (UCL) antropológusai szerint:

„Emberi csigákként otthonunkat a zsebünkben hordjuk” és hajlamosak vagyunk az eszköz miatt elhanyagolni barátainkat és családunkat.

A UCL antropológusainak csoportja több mint egy éven át dokumentálta Írországtól Kamerunig a világ kilenc országában az okostelefon-használatot*, és arra jutott, hogy

az emberek ugyanúgy éreznek az okostelefon iránt, mint ahogyan otthonuk iránt.

* A kutatók vizsgálatukban – más kutatásokkal ellentétben – az idősebb felnőttekre összpontosítottak, akik sem fiatalnak, sem idősnek nem tartják magukat.

A kutatást vezető Daniel Miller szerint az okostelefon már nem egy eszköz, amit használunk, hanem olyan, mint egy hely, ahol élünk. Ennek pedig az a hátulütője az emberi kapcsolatok számára, hogy bármikor – legyen az egy együtt töltött étkezés, egy találkozás vagy közös program – a velünk lévő személy egyszerűen csak eltűnhet, hazamehet az eszközéhez. A szakember szerint ez a viselkedés, és az általa okozott frusztráció, csalódottság vagy éppen sértettség az, amit a közelség halálának nevezünk:

„Megtanulunk együtt élni azzal a veszéllyel, hogy még ha fizikailag együtt is vagyunk, társas szempontból, érzelmileg egyedül lehetünk.”

Az okostelefon lehet – talán a munkahely mellett – a konkrét otthon egyetlen konkurense, melyben időt töltünk ébren. A kutatók azonban azt is kiemelik, hogy az okostelefon nyújtotta otthon messze nem a pihenés színteréül szolgál, mivel állandóan megszakíthatja a munkahelyi kommunikáció vagy valamilyen közösségi média.

A megfigyelések szerint az okostelefon csökkenti a valódi otthon elsődleges menedékként betöltött funkcióját. Az alkalmazottaktól sok helyen elvárják, hogy a munkahely elhagyása, a munka befejezése után is elérhetők maradjanak. Egy gyerek, akit társai piszkálnak, zaklatnak, ma már kevés nyugalmat találhat – ha egyáltalán találhat – otthonába hazatérve.

Talán ez is érdekelhet:

Nem tudott lemerülni a cet, ezért azt ette, ami a vízfelszínen akadt: 16 kg műanyagszemetet

Bár beteg volt, de szakértők szerint a műanyaghulladék felgyorsította az állat halálát.

(Forrás: The Guardian, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez nem egy horrorfilm, hanem a valóság: hamarosan jöhetnek az agy nélküli emberi klónok egy startup szerint

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
37% Igen, de csalódás volt.
13% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés