A Boom szuperszonikus gépe még a legendás angol-francia repülőnél is gyorsabb lesz, így az is megtörténhet, hogy az utasok előbb érkeznek meg New Yorkba, mint ahogy Londonból elindultak.

Persze nem arról van szó, hogy a szuperszonikus gép annyira gyors, hogy meghajlítja a tér-idő kontinuumot: a kulcs az időeltolódás, de az "időutazás" még így sem lenne lehetséges, ha a Boom gépe nem lenne képes mindössze

három és fél óra alatt megtenni a New York-London távolságot.

Ehhez a repülőnek a hangsebesség 2,2-szeresével kell haladnia, amivel még a Concorde-nál is gyorsabb lesz egy kicsit.

A tervezők nem csak a levegőbe beszélnek a hangzatos ígéretekkel, hiszen az ügyük mellé sikerült megnyerniük a milliárdos Richard Bransont is, akinek az űrügynöksége mellett saját légitársasága is van, és minden erőforrását a Boom rendelkezésére bocsátotta a fejlesztésekhez.

A legnagyobb feladat, amivel meg kellet küzdeni nem is maga a technológia, hanem hogy elkerüljék azokat a hibákat, amik a Concorde bukásához vezettek: a szuperszonikus gép legendásan hangos volt és legendásan sokat fogyasztott, az egekbe szökő jegyárak mellett pedig szinte lehetetlen volt gazdaságosan üzemeltetni a száz férőhellyel rendelkező gépeket.

A Boom gépeiben ennek elkerülése végett mindössze negyven férőhely lesz, egy-egy sorban, vagyis mindenki ablak mellett ülve élvezheti az utazást, a jegyárakat pedig megpróbálják jóval alacsonyabb szinten tartani, mint a Concorde esetében. A "jóval alacsonyabb szint" ebben az esetben amúgy ötezer dollár, vagyis közel másfél millió forint lesz, ami negyedannyi, mint amennyibe a Concorde-on kerültek a jegyek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés