Az elmúlt évek legnagyobb árhulláma érkezik a Dunán, de a víztömeget már egy megerősített védekezési rendszer fogadja. Ennek ellenére a helyzet továbbra is súlyos, ugyanakkor nem példa nélküli: Magyarországon az elmúlt két évszázad során számos nagy árvíz pusztított, közülük a legsúlyosabb elmosta a pesti házak felét.
1838. március 13-án a magyar fővárost, Pest-Budát hatalmas katasztrófa érte, amikor a Duna szabályozatlansága miatt az évszázad legpusztítóbb árvize elöntötte a várost. A hosszú, hideg tél következtében ugyanis a Duna jeges torlaszokkal volt tele, a tavaszi olvadás megindulása pedig súlyos árvizet okozott. Március elején már csónakokon közlekedtek a Duna menti alacsonyabb területeken, de a helyzet tovább súlyosbodott, amikor a jégtömbök megrekedtek a Csepel-szigetnél. A visszaduzzadó árvíz este áttörte a Vigadónál emelt gátat, majd éjfélre a váci, hajnalra pedig a soroksári gátakat is átszakította.
Pestet és Budát, Magyarország fő-, illetve székvárosát csak a reformkortól kezdődően emlegették együtt, közös nevükön. A gyakoribb forma a nagyobb (és nemzeti szempontból jelentősebb) város nevét előre helyezve Pest-Buda volt, de elvétve előfordult a magyar nyelvhez jobban illeszkedő, a mássalhangzó-torlódást elkerülő Buda-Pest alak is. Ez a névváltozat gróf Széchenyi István 1831-es Világ című művéből származik. A városok egyesítésekor, 1873-ban már magától értetődő természetességgel választották az új szék- és főváros számára a Budapest nevet. (Wikipédia)
Az áradat három irányból zúdult rá a városra, és órákon belül több ezer házat döntött össze, különösen a külvárosi, vályogból épült lakások szenvedték meg a csapást. A mentési műveletek szervezetlensége ellenére a helyi lakosság hősiessége példaértékű volt, ennek is köszönhető, hogy a halottak száma 153 fő volt, ami a korabeli mentési körülményekhez képest alacsonynak számított.
Az „árvízi hajós” néven elhíresült Wesselényi Miklós báró napokon keresztül irányította a mentést, csónakokkal mentették az embereket és látták el őket élelemmel. Így írt az árvíz második napjáról:
„Már ekkor kezdettek a házak omlani s düledezni. Ezeknek ropogása, rohanása, a vízt közt emelkedő porfellegek, a rémítő sikoltás, sírás, ordítás borzasztó képét mutatta a duló enyészetnek.”
A Csepel-szigetnél kialakult jégtorlasz két napig tartotta vissza a vizet, majd március 15-én éjjel megmozdult, de a jég Budafoknál ismét megakadt, és a felgyülemlett hatalmas víztömeg Duna bal partján talált menekülőutat magának húsz kilométeres körzetben elpusztítva mindent, ami az útjába került. A pesti belvárosban a víz 203, Ferencvárosban 260, míg Józsefvárosban 216 centiméter magasan állt, hatalmas romhalmazzá változtatva a várost.
Pesten 4254 házból 2281 megsemmisült, Budán 601 épület omlott össze, az anyagi veszteségeket pedig 22 millió pengőforintra becsülték.
Az ár levonulása után Pest városa komoly intézkedéseket tett az árvizek jövőbeni megelőzése érdekében. Árvízvédelmi szabályrendeleteket fogadtak el, és az Országgyűlés 1840-ben törvényben szorgalmazta a gátak építését és a Duna szabályozását. A rakpartok későbbi kiépítése pedig megakadályozta, hogy hasonló katasztrófák bekövetkezhessenek.
(Forrás: Múlt-kor, MTI, Wikipédia, fotó: Magyar Elektronikus Könyvtár, Universitätsbibliothek Salzburg)
Ez is érdekelhet: