A CERN, benne a Nagy Hadronütköztető, annyira része a popkultúrának, hogy még turistacélpontnak is érdekes. És nem csak az Agymenők miatt.

Valószínűleg többen vannak, akik tudják, hogy mi az a CERN és az LHC, mint azok, akik itt és most, guglizás vagy egy tanár rokon feltelefonálása nélkül ki tudnák számolni, hol esik le egy focilabda a katari pályán, ha X játékos Y szögben Z erővel elrúgja az ellenfél kapuja felé. Nem is csoda. A világ keletkezésének és majdani végének, létezésünk alapjainak kutatása az anyag iciripiciri részecskéinek iszonyú energiával történő összecsapkodásával hatalmas, rettenetesen drága, és semmi értelmes, gyakorlati dologra nem használható készülékekben sokkal izgalmasabb dolog, mint a hétköznapi élet szürke kis newtoni jelenségei, vagy akár egy focivébé.

Az LHC 27 km kerületű gyűrűje egy légifotóra rajzolva. A genfi reptér mérete mellett jól látszik, mekkora ez a részecskegyorsító (Kép és fejléckép: CERN)
Ezt látjuk, amikor megérkezünk a villamossal Genf határába, a CERN legnagyobb épületegyütteséhez. Háttérben a Jura hegység, mögöttem a Mont Blanc. A zászlók közt ott a magyar is: a CERN költségvetéséhez mi is hozzájárulunk
A jelenlegi látogatóközpont: ide szabad a bejárás az utcáról bárkinek
A látogatóközpont gömbjének hangulatos beltere
Az épülő új látogatóközpont
Az LHC megépítése után megmaradt egy kis nióbium-titanát, ami ugyan elég drága, de ha valaki nem tudja -270 fokra hűteni és szupravezetőként használni, akkor igazából semmire se jó. Így hát a kimaradt anyagból ilyen kis hasábokat készítettek, és belenyomták a CERN mellett a járda aszfaltjába, dekorációs elemként

Éppen ezért borzasztó nagy lelkesedéssel csomagoltam össze, miután kaptam a CERN-be egy sajtómeghívót. Fogalmam sem volt, milyen mélységig engednek majd be a svájci–francia határon fekvő kutatási komplexum bugyraiba, vagy hogy megértek-e bármit is azokból a dolgokból, amiket ott hallani fogok, de hogy egy ilyen invitálásra akkor sem lehet nemet mondani, ha én sem tudom kiszámolni, hol esne le az a bizonyos labda, az biztos!

Mi az a CERN, mi az az LHC?

CERN: francia betűszó; Conseil Européen pour la Recherche Nucléaire – Európai Nukleáris Kutatási Szervezet. Az intézményt 1954-ben alapította tizenkét európai állam, legfőképp azért, hogy egy hatalmas alapkutató központ vonzásával ellensúlyozzák a második világháború utáni amerikai agyelszívás aggasztó hatását. Jelenleg huszonhárom európai állam (köztük Magyarország) és Izrael üzemelteti és finanszírozza GDP-arányosan a CERN működését. Az intézmény abszolút nyíltan és demokratikusan működik. Kutatási eredményeik nyilvánosak, a hozzáférés ezekhez ingyenes. A döntéseket hozó alapítványban minden tagállamnak, anyagi hozzájárulásától függetlenül, egy-egy szavazata van.

Az LHC a CERN részecskegyorsító rendszerének legnagyobb eleme; egy 27 kilométer kerületű, száz méterrel a földfelszín alatt elhelyezett gyűrű, benne egy kettős alagúttal, melyekben egymással szemben keringenek a szupravezető mágnesekkel stabilizált, elektromos kölcsönhatással gyorsított töltött részecskék. Az LHC-ben öt ütköztető-mérő-analizáló állomás működik.

A genfi főpályaudvarról a 18-as villamos visz ki a CERN legnagyobb épületegyütteséhez, benne a jelenlegi nagy, barna, golyó alakú és az épülő futurisztikus, pilonokra helyezett csövekből álló látogatóközponthoz. A hely varázsát az érkezés utáni pillanatokban leginkább az adja, hogy a sík területről északkeletre tekintve a Jura hegység, délkeletre az Alpok Mont Blanc-t is tartalmazó vonulatának hósapkás hegyeit láthatjuk. Máskülönben elég nehéz azonnal beleszeretni az ötvenes évek óta üzemelő, folyamatosan fejlesztett, de egyáltalán nem látványosan high-tech, inkább álmos, öreg vidéki ipari zónára emlékeztető komplexumba.

A CERN első részecskegyorsítója, az 1957-ben bekapcsolt Szinkrociklotron, amely 1990-ig működött
A betongyűrű jelzi a felszínen, hol fut a föld alatt az egyik kisebb előgyorsító
Hülye érzés egy igazi antianyaggyár előtt szelfizkedni
Az ott az Amerikaiak Mont Blanc-ja. A valódi Mont Blanc többnyire felhőtakaróba bújik és erősen jobbra kellene nézni, hogy lássuk, de ez a magányos csúcs olyan szépen ott van a CERN-központ lejtős főutcája végén, hogy az amerikai látogatóknak azt szokták mondani: hát persze, hogy az az. Ennyire lehet hinni a tudósoknak
A CERN legfontosabb számítóközpontja kívülről nem valami high-tech látvány

A beleszeretés akkor kezdődik, amikor megérkezik az idegenvezető, esetünkben egy hetvenes éveiben járó, az egyetem óta itt dolgozó, angol fizikus bácsi. Mondja a sztorikat, megmutatja a maga teljes valójában az 1957-ben bekapcsolt és egészen 1990-ig használt(!), ötméteres betonfalak mögött összeszerelt, de ma már nem radioaktív első gyorsítót, a Szinkrociklotront, a nagy betongyűrűket a talajon, melyek alatt a további gyorsítók üzemelnek.

Fotók bukkannak fel olyan tudósokról, akik a tudománytörténet ködös tankönyvi alakjaiból (Bohr, Heisenberg, Oppenheimer, Higgs, Tim Berners-Lee) itt abszolút valósággá válnak, hiszen dolgoztak vagy akár még dolgoznak is itt.

Közben csinálok egy szelfit az Antianyaggyár előtt, és elég fura érzés tudni, hogy a tábla nem egy vicc.

Majd buszra ülünk, elautózunk falvak, gyárak, legelők mellett az LHC túlsó végpontjához, a légvonalban 5,5 kilométerre lévő CMS detektor fölé. Ott vezetőnk kinyit egy retinaszkenerrel működő biztonsági ajtót, majd lifttel levisz minket száz méterre a föld alá, egészen az utolsó, sugárveszélyre figyelmeztető táblás vasajtóig, ami mögött mindössze öt méterrel éppen iszonyú sebességgel csapódnak egymásba a protonok, hogy utána egy pillanatra mindenféle érdekes dolog történjen velük.

Ezeket a történéseket hihetetlenül finoman kidolgozott detektorok észlelik, majd a gyűjtött adatokat világszerte több ezer összekapcsolt számítógép rendszere értékeli ki. Ha egy héttel később jövünk, bemehettünk volna egészen a gyorsító alagútjába is, mert épp egy nagy leállásra készül az LHC, de most csak eddig jutottunk.

Ebben a csarnokban készült a CMS detektor. A CERN látképét csodáló csoport konkrétan egy százméteres mélység tetejére húzott betonlapon áll: itt eresztették le egyesével a CMS (Compact Muon Solenoid) LHC-re csatlakozó, 15 méter átmérőjű elemeit
Vezetőnk csak retinaszkennelés után léphet be a CMS százméteres aknájába leszálló liftbe, az ajtót belülről nyitja ki a látogatócsoportoknak
És még mindig megyünk lefelé. Ez egy olyan lift, amely tűz esetén is használható. Túlnyomásos kabinja kimondottan biztonságos, ha valami kigyulladna odalent
A tábla jelentése: ne aludj itt el! Az LHC százméteres aknájába egyébként terhes nőknek nem szabad lemenni, de nem azért, mert a babának árthat lent bármi is, hanem azért, nehogy véletlenül lent induljon meg a szülés, mert erre senki nincs felkészülve ott lenn
Az erős mágneses mező miatt pacemakerrel sem szabad lemenni a CMS-hez. A mezőt egyébként láttuk is: volt lent egy gemkapocslánc, ami nem volt hajlandó függőlegesen lógni
A túra most eddig tartott: ezt az ajtót még pár napig, amíg megy az LHC, a radioaktív sugárzás veszélye miatt senki nem nyithatja ki
Az LHC egyik csőszakasza mint kültéri szobor
Az LHC kettős alagútjának keresztmetszete. Az egyik csőben az óramutató járása szerint, a másikban ellenkezőleg keringenek a részecskék, fénysebesség-közeli tempóban, amíg össze nem ütköznek az LHC-ben lévő öt kísérleti berendezés valamelyikében
Az egyik ilyen kísérleti berendezés a CMS detektor. 15 méter az átmérője, 25 méter a hossza, és 14 ezer tonnát nyom. A valaha épített legerősebb szolenoid-mágnes működik benne. Életnagyságú keresztmetszeti fényképét nézzük a felszínen, az egykori összeszerelő-leengedő csarnokban

Ez az a bemutató videó a CMS-ről, amit idegenvezetőnknek Murphy törvényét kiválóan illusztrálva nem sikerült elindítania az előadóteremben, de itthon ügyesen megtaláltam azért:

Bővebben a CERN-ről és az LHC-ről a Wikipedián lehet a legkönnyebben további információkat gyűjteni, ha valakit mélyebben érdemel a dolog. A Wikipedián, ami azon a World Wide Weben működik, amit amúgy a CERN kutatói terveztek meg és bocsátottak ingyen az emberiség rendelkezésére 1993-ban.

Hiába, az alapkutatás már csak ilyen. Nagyon okos emberek csinálnak nagyon drága berendezésekkel nagyon fura dolgokat, amiknek az értelmét csak nagyon kevesen képesek egyáltalán felfogni,

és közben senki se tudja, hogy lesz-e bármikor bármilyen gyakorlati haszna az egésznek. De úgy mellesleg létrejönnek olyan dolgok, mint mondjuk a web, amin most ezt a cikket olvasod, és ami mellesleg az emberiség életének nagyjából minden területét átalakította az elmúlt alig három évtizedben, amióta létezik.

A CERN látogatás ingyenes, persze a vezetett túrákra előzetesen be kell jelentkezni. Aki kedvet kapott a kiránduláshoz, itt talál további tudnivalókat.

És ezt olvastad már?
Fellőtték Magyarország első szuperszonikus kutatórakétáját
További cikkeink a témában