A neutroncsillagokat „szupernóva-maradékoknak” szoktuk tekinteni, ugyanis ezek a parányi objektumok azok, amelyek egy a Napunknál nyolcszor–tizenötször nehezebb csillag felrobbanása után hátramaradnak – az ennél kisebb csillagok nem robbannak fel, nagyobbra hízott társaiból pedig valószínűleg fekete lyuk lesz haláluk után.
Az egyik legfontosabb, amit tudni érdemes róluk, az az, hogy csillagászati léptékben mérve nagyon kicsik. Egy átlagos neutroncsillag átmérője átlagosan 20 kilométer, térfogata pedig kb. 4000 km³. Budapest területe a Wikipédia szerint olyan 525 km², de a szemléltetés kedvéért egyszerűsítsünk a dolgokon, és képzeljük el a fővárost egy 23*23 km-es négyzetnek. Nos, amennyiben a várost megemelnénk 23 kilométer magasra, hogy megkapjunk egy képzeletbeli kockát, akkor a térfogata körülbelül 12000 km³ lenne.
Tehát a „kocka Budapest” háromszor akkora térfogatú lenne, mint egy átlagos neutroncsillag.
Eddig megvan, nem? Jó, mert most jön a java. Ugyanis mindezek ellenére a neutroncsillag tömege valami őrjítő nagy: mivel a szupernóva után a csillagmag a bődületes gravitációs nyomás miatt gyakorlatilag önmagába omlik, az elektronok és protonok olyannyira összezsúfolódnak, hogy az elegyük neutronná alakul, innen az elnevezése.
A neutroncsillag – leszámítva a néhány centi vastag légkörét és a nagyon sűrű külső kérgét – lényegében olyan, mint egy óriási atommag. S hogy ez mit jelent?
Egy kávéskanálnyi 3 milliárd tonnát nyom belőle, míg az egész objektum olyan nehéz, mint a Napunk – ja, közben pedig háromszor elfér a „kocka Budapestben”. Durva, mi?
Esetében tökéletesen megállja a helyét a mondás: kicsi a bors, de erős. Egy „újszülött” neutroncsillag belsejében akár 100 milliárd Kelvin hőmérséklet is uralkodhat, és óránként akár 5,5 millió kilométert is megtehet. Mivel a felszínén tapasztalható gravitációs mező kétszázmilliárdszor nagyobb a földinél, ezért
a csillag saját fényét is erősen eltéríti, továbbá amennyiben leejtenénk egy testet 1 méter magasról a felszínén, az becsapódáskor már a fénysebesség egyharmadával száguldana.
A nagyon gyorsan forgó, piszok erős mágneses térrel rendelkezőt pulzároknak, a még bikábbakat pedig magnetároknak nevezzük. De tovább nem is untatnánk téged, hanem rátérnénk a lényegre, és megmutatnánk, hogy mi sülne ki abból, ha képzeletbeli cimboránk, Chuck – aki rossz fát tett a tűzre – egy neutroncsillag közelébe kerülne. Eláruljuk: semmi jó.