A virtuális valóság már egy ideje nagyon dívik, a Microsoft HoloLensével pedig a kiterjeszett valóság is főszerephez jutott. A Disney az utóbbit használja legújabb, igen látványos mutatványához, a Magic Bench-hez, azaz a varázspadhoz.

A pad egy kisebb helyiségben áll egy hatalmas tükör előtt. A tükör tulajdonképpen nem más, mint egy képmegjelenítő, melyen a park látogatója saját magát láthatja, illetve olyan varázslatos lényeket, melyeket egy mesterséges intelligenciával felturbózott szoftver jelenít meg a látogató környezetében.

A trükknek azonban itt még nincs vége, hiszen a pad nem egy egyszerű fa ülőalkalmatosság. Az aljára telepített technika segítségével olyan effekteket produkál valós időben, melyek tökéletesen visszaadják a tükörben látható lények interakcióit.

A varázspad tehát a kiterjesztett valóság egyik végpontja; ha a beszélő béka felugrik rá, a huppanás érzékelhető lesz a látogató számára, ugyanúgy, ahogy a szemerkélő eső cseppjeinek koppanása, vagy a pad lábára célzott rúgás. Ha eddig nem voltunk teljesen világosak, ebben a videóban a helyükre kerülnek a dolgok.

Mivel nem egy különösebben drága eszközről van szó (a Disney ride-jaihoz képest semmiképpen sem), ezért siker esetén a Los Angeles-i mellett a többi parkba is elviszik a varázspadot.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk egy országot, melyik világhírű sörmárka származik onnan?

Ezért van reggel kellemetlen szájszagod

Nézd meg, amint 64 000 km/h-s sebességgel csapódik a légkörbe, majd tűzgömbbé válik egy meteor Ohio fölött

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés