De hát hogy lehetne rosszul használni a mozgólépcsőt? Ráállsz, aztán megy, nem? Nem egészen.

Magyarországon hatalmas sikernek számított, amikor végre sikerült ránevelni az embereket, hogy a mozgólépcső jobb oldalára álljanak, így azok, akik sietnek, a bal oldalon akadálytalanul tudnak haladni.

Más országokban ezt a gyakorlatot már évtizedek óta alkalmazzák, csakhogy a Cheddar nevű Youtube-csatorna szerint hibásan. A jobbra állással két nagy probléma van:

  • egyrészt, a mozgólépcsőket nem úgy tervezték, hogy az egyik oldaluk sokkal nagyobb igénybevételnek lesz kitéve, mint a másik,
  • és másrészt, hogy az egyik oldalra állás egyáltalán nem hatékony.

Azoknak persze nyilván jól jön, akik éppen sietnek valahova, ám ez a rendszer jelentősen csökkenti a mozgólépcső kihasználtságát. A londoni Holborn metróállomáson elvégzett kísérlet szerint (ahol arra kérték az utasokat, hogy használják a lépcső mindkét oldalát) azzal, hogy az emberek mindkét oldalra állnak, mintegy 30%-kal emelkedik a mozgólépcső kihasználtsága, vagyis összességében gyorsabban jutnak fel és le az utasok.

Hogy akkor miért nem így használjuk a mozgólépcsőt? A holborni kísérlet erre is választ adott, ugyanis a kísérlet végeztével az utasok automatikusan visszálltak a jobb oldali közlekedésre, amiből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a társadalmi normákat nem lehet csak úgy megváltoztatni.

És azt tudtad, hogy nem is a Vénusz a Földhöz legközelebbi bolygó?

És nem is a Mars. Na ezt soha nem gondoltuk volna, pedig valahol teljesen logikus.

(Fotó: Pxhere)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés