Először az iPhone-okra jöhet a Facebook újítása.

Biometrikus azonosítással tenné biztonságosabbá a Messenger-beszélgetéseket a Facebook. Az újítás először az iPhone-okon lesz elérhető, a Facebook célja, hogy integrálja a készülékek Touch és Face ID-jait, valamit feloldó kódjait.

Konkrétan ez azt jelentené, hogy ahhoz, hogy megnyissuk a Messenger teljes felületét, előbb igazolnunk kell magunkat, ugyanúgy, mint képernyőfeloldáskor. A felhasználó maga döntheti el, hogy milyen időközönként igazoltassa őt az applikáció.

Fotó: Engadget

Persze ez sem jelentene totális biztonságot, hiszen azokon a képernyőkön, ahol rögtön láthatóak az értesítés után az üzenetek, továbbra is azonosítás nélkül lehetne válaszolni. A teljes hozzáféréshez, a különböző beszélgetések eléréséhez azonban már szükség lenne az azonosításhoz.

A funkció nem lesz automatikus, vagyis aktiválnunk kell majd, és a Facebook azt ígéri, hogy nem fogja tárolni az ID-kat.

Az Engadget szerint a Facebooknál már tesztelik az újítást, amely először iPhone-okra, majd később minden bizonnyal az androidos készülékekre is érkezni fog.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
8% Naná, és nagyon keményen.
45% Igen, de menedzselhető.
47% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés