Nem hajó, nem repülőgép, nem hidroplán, nem szárnyas hajó, de kicsit mindegyik. A határfelület-repülőgép, avagy párnahatás-repülőgép, az angol rövidítés alapján GEV (ground effect vehicle), leggyakoribb nevén pedig ekranoplán nagy nyomással juttat gázt – égésterméket vagy levegőt – maga alá, így kis mértékben képes elemelkedni a felszíntől. A légpárnás hajó is hasonlóan működik, azoknál viszont egy szoknya akadályozza meg a levegő szétáramlását; az ekranoplánoknál azonban a nagy nyomású gáz a felszín és a jármű repülőgéphez hasonló, de azoknál kisebb fesztávú szárnyak közé jut, ami felhajtóerőt termel. Ez az önálló repüléshez kevés, a párnahatás miatt azonban képes annyira felemelni a gépet, hogy egy hajónál sokkal gyorsabban haladjon.

Mostanában is hallani, hogy egyes mérnökök látnak fantáziát a technológiában, a leghíresebb ekranplánokat viszont a szovjeteknek köszönhetjük, akik a hatvanas évek óta kísérleteznek velük. Természetesen a hadi felhasználás lehetősége volt az elsődleges. Ha mi lennénk az ellenség, biztosan megadnánk magunkat, ha egy ilyen monstrum közeledne felénk a vízen több száz km/óra sebességgel:

Persze nem az elrettentő látványban bíztak. Az Alekszejev tervezőiroda által kifejlesztett, száz méter hosszú, 55 tonnás, tíz sugárhajtóműves KM–1 a Kaszpi- és a Fekete-tengeren átkelést segítette volna – a prototípus megsemmisült egy balesetben –, a nyolcvanas évek Luny osztályú gépei viszont már csapásmérő eszközöknek készültek. Vagy inkább készültek volna: nemcsak a Szovjetunió felbomlása miatt szűnt meg a program – bár még közös amerikai–orosz fejlesztésekről is volt szó, de ebből semmi nem lett –, hanem azért is, mert az iszonyatos üzemanyag-fogyasztású ekranoplánok nem tudtak volna közlekedni bő háromméteresnél nagyobb hullámzásban – márpedig nyílt vízen nem ritkák a magasabb hullámok –, miközben mérete és a páncélzat hiánya miatt könnyű célpontot jelentett volna.

A tervezett százhúsz helyett végül egyetlen darab MD–160-as állt szolgálatba a Szovjet Haditengerészet Kaszpi Flottillájánál, 1987-ben. A találóan Kaszpi-tengeri Szörnynek becézett gép max. felszálló tömege 380 tonna volt, oldalanként négy-négy Kuznyecov NK–87 kétáramú gázturbinás sugárhajtóművével 450 km/órás utazósebességet és 550 km/óra maximális sebességet ért el, hatótávja kb. 2000 kilométer volt. Gépágyúkkal is felszerelték, de fő fegyverzetét a hat darab, P–270 Moszkit hajóelhárító cirkálórakéta jelentette.

Az MD–160-as nem sok időt töltött szolgálatban, a kilencvenes évek elején nyugdíjazták. Történelmi és műszaki különlegessége ellenére 2020-ig a Kaszpi Flottilla kaszpijszki bázisán tárolták, akkor a dagesztáni köztársaságbeli Derbentbe akarták vontatni a katonai tematikájú Patriot Park múzeumba. A cél előtt viszont a gép megfeneklett, végül csak 2021 végén sikerült a partra vontatni.

(Fotók: Getty Images)

Ez is érdekelhet: